Gallföldön számolatlan ütik fel fejüket az újabbnál-újabb feketefém hordák, egy ezek közül a Nocturnal Depression. Sokan ezeket a bandákat a Les Legions Noiré csoportosulás egyenes ági leszármazottjainak tartják, mások szerint csak zöldfülű műkedvelők szárnybontogatása. Úgy vélem, minden francia banda más-más sugallat hatására játssza ezt a fajta szuicid/depresszív válfaját a black metalnak, így érdemes külön lapra helyezni minden egyes formációt. Jó példa erre a Mortifera, akik nem a Black Legions lerágott csontot erőltetik, hanem próbálják a saját ösvényüket taposni az újhullámú francia black metal undergroundon belül.
Visszatérve a Nocturnal Depressionre, ők 2004 óta vannak jelen a francia színtéren, és a Reflections of a Sad Soul a harmadik nagylemezük a sorban. Ami szembetűnő rögtön a bandával kapcsolatban, hogy védjegyükké vált a terjengős dalkomponálás, minden általuk megírt szerzemény tízperc körüli játékidővel van megáldva. A leporelló metalt pedig tudva levő, hogy kizárólag élvezetes gitárjátékkal lehet elviselhetővé tenni, így adott volt a kérdés a Nocturnal Depression esetében, hogy befutnak-e a zsákutcába, vagy sem. Ezen kritériumnak pedig megfelel a banda, hiszen változatos riffeket és a koncepcióba passzoló melódiákat sorakoztatnak fel. A Burzum és Nargaroth (Geliebte des Regens) albumoknál tapasztalt érzéseket váltotta ki belőlem ez a banda az elnyújtott témák hallatán.
Az akusztikus betétek külön kiemelendők, meglátásom szerint jó időben és megfelelő részeken helyezték el őket az éjjeli depressziósok, haha. A Solitude & Despair instrumentális tételt is jó ötletnek tartom, amely a célból tökéletes választás, hogy megtörje a monotonitást a lemez közepén. Nekem egyedül a Nevica nem tetszett, és ki is lóg a többi közül, mert unalomba fullad.
A depresszív black metal ismertetőjegye a fájdalommal átitatott gitárjáték, lassú alapokra helyezve. A szövegek pedig nem a ,,jól bevált” sátáni fohászok, hanem a szövegírók az élet kilátástalanságára helyezik a hangsúlyt, a kirekesztettségből származó érzéseiket festik le. Többségükből kiviláglik a céltalan bolyongás, a halálvágy. Vicces, hogy a szélsőséges zenét és a sajátos előadásmódban prezentált vokált leszámítva ezek a szövegek akár egy szánalmas, trendi emo banda tollából is származhatnának, ám szerencsére nem ennyire komoly a baj, hehe. Egyébként élőben is fellép rendszeresen a Nocturnal Depression, kíváncsi lennék, hogy színpadi felállásban hogyan hatnának ezek a mázsás dalok.
Egy próbát megér a korong a hallgatóság részéről, így hát élesítsétek az elmaradhatatlan késeket! A vakmerő emósoknak pedig nagy valószínűséggel a torkán akadna a lemez, haha!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.