Úgy van már az ember ezzel a nagy visszatérés-jelenséggel, mint kezdő sportkommentátor a futóverseny-közvetítésen; az élboly már beérkezett, de a célegyenes-ráfordító kanyarban még újra és újra bukkannak fel egyre eltérő időközönként a későn érkezők, akikről tudósítani kell. A hollandok bizony annyira nem siették el a visszatérést (vagy újjáalakulást, tetszés szerint, mert ez sem más, bárhogy is szeretné fényezni Patrick Marneli), hogy néhány, a kedvenc foteljét kis időre újra a színpadra cserélő veterán metalzenész közben már dolga végezetten vissza is telepedett a tv-műsor elé ugyanabba az ülőalkalmatosságba, mire pestisék leszállították a nagy matériát, 16 esztendővel a hattyúdalukat jelentő Spheres után.
A ’86-ban alakult banda a pályafutása során sosem készített még két egyforma lemezt, s az új sem hasonlít egy az egyben a korábbiakra. A hangzás meglehetősen vastag, korszerű; megdörren, de némiképp jellegtelen, s a zenei tartalom is visszalépés a két utolsó anyaghoz képest, holott ők régen nem egy, csupán az aktuális korszellem felfogásában daráló horda voltak a sok közül, amire már a thrash metalként definiálható első nagylemezükön is utaltak jelek, a későbbiek során pedig még egyénibb irányokba fordultak a kísérletező kedvtől vezérelve. A visszatért Pestilence zenéjében nyoma sincs a Testimony intelligens dalszerkezetekbe öntött fensőbbséges hangulatának, vagy a maga idejében értetlenül fogadott Spheres kimunkált, a technikás riffek közé szervesen illeszkedő jazzes futamainak, progressziójának, ezek a dalok annál sokkal homogénebbek, direktebbek. Mintha a köztudottan nagy jazz- és Allan Holdsworth-rajongó Patrick a vitatottabb Spheres, s a friss anyaghoz hasonlóan szintén modernebb megközelítésben fogant groove-os, technikás C-187 projekt nagy kritikai-, de gyér közönségsikert elérő egyetlen lemeze után belátta volna, hogy a többség kevésbé vevő a kísérletezésre, külső kontroll nélkül burjánzó ötleteire, s ennek megfelelően cselekedett volna. Azaz sokat áldozott fel a hangulatból a brutalitás javára, ami miatt hiányzik az a bizonyos íz, ami a régi Pestilence-t jellemezte. Előfordulnak jellegzetes megoldások, témák, melyek kapcsán párhuzam vonható a Consuming Impulse-al, de az önmagáért való profizmus, a kétségtelen technikai felkészültség tudatában más erények nehezen tudnak kibontakozni. Két hörrenés után beindul a masszív Devouring Frenzy, jó vastag riffekkel és a bandától korábban megszokottnál jóval sűrűbb dobmunkával, s a Horror Detox is ebben a mázsás, középgyors tempóban folytatja a sort. Patrick hörgése öblös, de a második lemezzel bezárólag tagként jelen lévő Martin Van Drunen hangja (aki nemrég a Hail of Bullets képében mutatta meg, hogy kell az old school death metalt értelmezni napjainkban) karakteresebb volt. Mindegyik dal tömör és brutális, amivel önmagában nincs probléma, azzal viszont igen, hogy az érzés, a tartalom helyett jobban kihallani az anyagból, hogy magasan képzett zenészek játsszák (Patrick Uterwijk és Tony Choy – Atheist, Cynic, szintén C-187 – van jelen a régi arcok közül). Bár a témák önmagukban komplexek, a dalszerkezetek terén egyszerűbben megfogható struktúrákat, paneleket alkalmaztak, s a nagy rombolás nem képes végig fenntartani az érdeklődést, amiben a néhol elég egyívású számok sem nyújtanak segítséget; a Neuro Dissonance és a Synthetic Grotesque pl. elég hasonló felépítésűek, de máshol is találni rokon megoldásokat. Érdemes a rajongói szavazások alapján kiválasztott három újra felvett bónusszal (Chemo Therapy, Out Of The Body és Lost Souls) összehasonlítani őket, mit tudott a Pestilence régen, és mit tud ma. A jobban sikerültek közé tartozó címadó kezdéséről meg önkéntelenül is a Morbid Angel Day Of Sufferingjének nyitó riffje ugrik be, ami túl jellegzetes téma ahhoz, hogy ezt Patrick ne vette volna észre.
Bármennyire is nagy név a Pestilence, s bármekkora klasszikusokat tett le az asztalra, ez a lemez nem lett jobb azon visszatérők hasonló anyagainál, akik a múltat ugyan nem mocskolták be, de a munkásságukhoz sem tettek hozzá semmit – azaz a Resurrection Macabre a teljesség kedvéért odailleszthető a többi anyaguk mellé a polcra, de nem ez fog lekerülni onnan, ha őket akarom hallgatni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.