Szemfüles olvasóink előtt bizonyára nem cseng ismeretlenül a Pulverised Records neve; nem egy, s nem is két kiadványuk köszönt már vissza oldalunk hasábjain. A szingapúri kiadó folyamatosan túrja az undergroundot, s többnyire életképes és vállalható produkciókat nyújtó bandákat kotor elő a világ szinte minden szegletéből, s érezhető, ahogy erősödik, terjeszkedik – nem kizárt, hogy hamarosan valami igazi húzónévvel is előrukkol, ám az nem a svéd Axis Powers lesz.
Az uddevallai banda ’97-ben alakult az undergroundban sem túlságosan közismert, thrash / black metalban utazó Suicidal Winds zenészeivel, s eddig egy kislemez, két split és egy nagylemez demonstrálta ténykedésüket, a Marching Towards Destruction képében pedig itt az újabb életjel tőlük. Az első, ami feltűnik, az a lemez tömény hangzása: a mélyre hangolt gitárok húsba maróan hasítanak és reszelnek, az ehhez dukáló zene pedig egyenes vonalú, lendületes, zsigeri death metal mindenféle felesleges cicoma és sallang nélkül. Sokat elárul róluk, hogy a debütáló Pure Slaughter lemezükre egy Abscess feldolgozást is feltettek (ami a kultikus Autopsy utódja – a Peaceville emblematikus bandáját azt hiszem, nem kell bemutatni), a hatásaik közt büszkén meg is jelölik őket, de a koncepció jelen esetben nem a boncterem és a kínzókamra közt ingázik, hanem a háborúk poklában merítkezik meg (a banda neve a tengelyhatalmakra utal a világháborúból). Zeneileg a svéd színtér hatását amúgy jóval dominánsabbnak érzem az említetténél; a Dismember, Grave, Nihilist, Carnage, korai Entombed, Vomitory, Bloodbath vonal számomra sokkal egyértelműbb, s innentől nem szükséges tovább részletezni, azt hiszem, mindenki tudja már, miről is lesz zeneileg szó. A tempó a veretes cséphadarás fölötti tartományokba nem merészkedik, csak a jól ismert tukatuka megy, a fűrészelő riffek pedig néhol már-már banálisan egyszerűek, ami önmagában nem feltétlenül baj, de a témák közt egy-két kivétellel alig akad emlékezetes, vagy legalább átütő erejű. Néhol van egy-két szóló, de sem feldobni, sem különösebben színezni nem tudja a lapos dalokat, s az átlagos orgánumú hörgőgép gyermekien egyszerű lelkivilágról árulkodó szövegei sem javítanak a helyzeten – csak a tényleg nagyon tömény hangzás az, ami kiemelkedő náluk.
Az Axis Powers sajnos nem rendelkezik a képességgel, hogy ebből a főzetből halálos mérget készítsen; a lemez lejárta után nem sok minden marad meg az emberben; a hatásaik jóval emlékezetesebb formában tálalták ezt a fajta zenét. Ha valami hasonlóan zsigerire vágysz, inkább a Ribspreader környékén keresgélj, ha kimunkáltabbra és jobb dalokra, akkor pedig a Hail of Bullets-et érdemes kipróbálni e helyett.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.