A veszprémi Lunatic Asylum nevű formációról anno még a korábbi „munkahelyemen” írtam egy hosszabb szösszenetet, az akkori debüt demóról. A Darkened már akkor is egy erős és kísérletező korongot foglalt magába. A csapat 2005-ben alakult, az említett demó pedig 2006-os, amelyről itt olvashatsz. Azóta a horda némi tagcserén átesett, és tovább rezegteti félelmetes színeiben tetszelgő fioláit, így tehát a death metál gótikus vonala mellé betoldott didgeridoo performance is tovább csurog Sonka nevű barátunknak köszönhetően…
Pár helyen erősen érezni vélem a szintén veszprémi GuilThee féle bevágásokat, valószínűleg van arra fele valami a levegőben, mert ahogy a Lustration se egy mindennapi anyag, úgy az Insanity se tucat bagázs. Viszonylag sok komponensből tevődik össze a dolog, az említett didgeridoo csak kiegészítés, amely tovább emeli a meg nem szokott utcák keresztmetszetét, hiszen az alapvetően old school néhol doomos, néhol sebes, de alapvetően középtempós death metál gothicus és ipari elemekkel egészül ki, amelyben olyan fúziók is felütik fejüket, amelyek nem evilági berkekből táplálkoznak. Így tehát olyan csapatok érezhetőek, mint mondjuk az Atrocity és a Crematory (mielőtt még elkurvultak), vagy a Theatre Of Tragedy (szintén ringyós korszaka előtt) illetve korai Paradise Lost és természetesen Edge of Sanity, s persze a jó öreg Carcass is néhol visszakacsint, ahogy a matekos és mértani (de nem túl kemény fejű – inkább csak egészséges) Meshuggah emelhető ki, illetve az alapvetően progresszív jelleg miatt a késői Death – így sok részen elhúzódik és túlburjánzik – amire a nóták hossza is utal. Akadnak igazán klasszikus doom bevágások is, amelyek egyszerre hozzák vissza a Candlemass és a Cathedral rothadó vásznai illetve a riffekben és a vokálban is néhol felidéződik egyfajta thrash-es jelleg. Én néhol túl soknak érzem Sue részleteit, színesíti is igényesebbé teszi az anyagot, de vannak nem teljesen oda illő részek, amelyek levágósan azért íródtak így, hogy csavartabb, komplexebb és egyben változatosabban jöjjön ki a közel 18 perc, csak éppen a progresszív építkezés miatt érzem úgy, hogy vannak motívumok, amelyet ki lehetett volna hagyni, vagy máshova passzítani – viszont a néhol felmerülő folkos színek, igazán egyedi gazdagsággal ruházzák fel a korongot. Nem túl zavaró a jelenség amúgy, mert pár hallgatás után megadja magát az ember, de elsőre fura – na erre mondják azt; a kísérlet része, haha…
A Lunatic Asylum nem csak nevében és külsőségeiben (kissé Tim Burton hangulatom van, mikor a fedőre nézek, haha) hordozza a mélységet, hanem a zenében is komoly szerepet kap, ahogy a szövegekben is megjelenik a periféria másik oldala. A lemez korrekten szól, minden hangszer a helyén van és a harmónia is tökéletes lett – egyik se nyomja el a másikat, ami viszonylag nagy dolog, hiszen a kísérleti zenék legnagyobb rákfenéje éppen ennek a halmaznak adagolásában szokott elveszni. Erre a veszprémi névre, pedig jó lesz odafigyelni a jövőben, mert ígéretesnek tűnik az előmenetel! Már csak egy dolog kérdéses; minek is szánták a srácok az Insanity-t – demónak vagy EP-nek?
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.