Disarmonia Mundi
Disarmonia Mundi - Nebularium + The Restless Memoirs [EP]
Dupla CD-és és igényes tálalásban dopták piacra az új Disarmonia Mundi kislemezt, amihez kapásból kapunk is egy remaszterizált és feledésbe merült nagylemezt a 2002-ből, az olasz csapat amúgy avagy mellesleg Avigliana nevű városkában kezdett neki a nagy útnak 1999-ben. Az említett 2002-es Nebularium a debüt nagylemez és a The Restless Memoirs EP-ét kiadták simán kislemezként is. Aztán a kiadó és a csapat egyaránt rájött, hogy talán így eladhatóbb a dolog, s most duplában dobálják, boldog-boldogtalanak… pontosabban, mindazoknak, akik szeretik a dallamos és melankolikus halál fémek éles üvegszilánkokkal és halcsontokkal tarkított háborgó tengerét. Olyan csapatok lenyomatait érezhetjük, mint a Tiamat, Edge of Sanity, In Flames, Opteh, Katatonia, Soilwork, Darkane (ez utóbbi két név már csak a frontember miatt is evidens; Björn „Speed” Strid…) és még sokan mások az eladható, de azért durvulgató halmazból.
A Nebularium sokak szerint a legjobban sikerült lemezük volt, mégis szerzői kiadásban és nevetséges alacsony terjesztésnek köszönhetően gyakorlatilag elkallódott, ha így nézzük ez a fajta archíválás remek ötlet és lehetőség a pótlásra. Itt a Disarmonia Mundi zeneisége a rengeteg féle színből és váltásból állt, szinte a progresszív és atmoszférikus extrém metál lebegése a melodikus death metál között piszisébe eshetünk. Nem szeretnék különösebben értelmezni egy immáron hét éves korongot; mindenesetre, ha azt mondom (annak ellenére, hogy én aztán végképpen nem vagyok egy dallamos halál fém fan – sőt! A reinkarnációját, a metalcore-t gyakorlatilag hányinger szinten gyűlölöm) érdemes volt újratálalni, akkor ezzel mindent leírtam, amúgy annyira progresszív és kísérleti ízű, hogy még a hardrock és heavys témák is előkerülnek és penge thrash futamok is be-beköszönnek, avagy ha nem is mestermű, de üti a szintet, mint a főbérlő hónap elején a szakadt ajtót…
A másik anyag a már említett The Restless Memoirs [EP] már teljesen más peremeken mozog, sokkal inkább érezni azt az unalmas és korántsem szárnyalni, inkább csak kiszolgálni és kinyalni vágyó melo death metált rejt, melyben a samplerek komoly alapokat szolgáltatnak. Természetesen érdekes kis anyag ez így önmagába is, hiszen a hat dal egészen 1999-től 2006-ig periódust öleli fel, s nagyon észre lehet venni a „fejlődést”. Unalmas és már 1000x lesikált és lefogott riffek hada öleli át a hallgatót, az meg vonaglik a szokványos és a posvány mértékének közepén, kiszolgálva a jelen trendek megfásult és vérszegény félreszúrt karját…
A debüt remek, a folytatás egyre gyérebb… akkor most mit is pontozzak? A kezdetet vagy a jelent? Vagy hogy együtt kéne? Nos, akkor a Nebularium 9.9, a The Restless Memoirs 6 a végeredmény; 7.95
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.