A Podolsk-i formáció érdekes zenével kecsegtet, az öttagú csapat valami olyasmit igyekezett felmutatni, ami egyedinek tűnhet. A végeredmény az, hogy minden komponens lebontható, de maga a műfaj valóban furán hat, hiszen nagyon lassú (down-tempo jellegű) doom death metált kapunk, s természetesen ez is Solitude Productions kiadvány. A hangzás remek, a külsőségek művésziek és depresszívek, avagy minden jel a leépülésre és a feladásra utal. A Revelations Of Rain a második nagylemezük, az elsőt Mramornye Tona Otchayaniya címmel megint csak a fentebb említett kiadó dobta piacra 2007-ben. Némi identitászavara van az orosz 2001-ben alakult csapatnak, hiszen két nyelven is írják a nevűket; Откровения Дождя (Revelations Of Rain), a szövegek mindegyike viszont anyanyelven szólal meg, ám mivel mély és fájdalmas hörgés kíséri az egyszerre brutális és gyönyörű zenét, így semmit se érteni belőle.
Zenei berkekbe bújtatva bármelyik lassú doom-death csapat szegmensei tettenérhetőek, de ennyire lassú és destruktív zenét, amiben mégis csak benne fogantak remek és dúdolható dallamok, nem nagyon hallottam még ez idáig. Lehet mindez az én szegénységi tanúsítványom, mindenesetre az Откровения Дождя végighallgatásához kell erő és hangulat, s itt most direkt nem írok bandákat, mert ez az orosz bagázs még a Crowbar-nál is lassúbb és mélyebb erőlködést rejt, ami elsőre talán nem is tűnik fel, hiszen a remek dallamok, szép szólók és igényes billentyűhalmazok átsegítik a hallgatót a kezdeti stádiumon. Így jobban elgondolkodva ezen a több mint egy órás anyagon, azt kell, hogy írjam, a korai My Dying Bride nagyon idegtépő és lassan vonagló pillérei voltak egykoron hasonlóak, ám itt a nagyon vastag basszus és a már szinte ambient szárnyait súroló tér miatt csak mint mellékes jelenik meg a nagy angol királyok neve.
Egy biztos; mély és magasztos zene, sok patetikus és már-már patologikus lélekfoszlánnyal, temetővel, profi zenészek korrekt koncepciója, amely inkább művészinek és kísérletinek hat, mint elsősorban élvezhető zenei buroknak. Főleg mikor pár helyen a szinte skandáló hörgés-károgás (már-már betegebb metalcore vagy noisecore szerű és az énekes: Alexey Nasonov nem véletlenül tobzódik Converge pólóban…) gyorsabb és ismétlődő vágtákkal szakad szét. Mindenesetre a nehézsége ellenére igényes és jó anyagnak tartom, amely megérdemli a 9 pontot, igaz, én sem tudom mikor fogom legközelebb meghallgatni…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.