Catenatam Lucem
Shoah

(2004)

2005. november 11.

0

Pontszám

10

Érdekes nevű banda, az album címének jelentését ugye nem kell
magyaráznom. Azt nem tudom a dalszövegek miről szólnak azaz, hogy
kapcsolódnak-e a címhez, de nem is érdekel. A borító meg érdekes
darab. Őszintén bevallom félve nyitottam meg, mert aznap
Darkthrone-t, Dissectiont hallgattam és Tormentort, azaz nem akartam
taccsra tenni magam valami szarral. Elöljáróban annyit, hogy életem
egyik legnagyobb csalódása ért…

Black metalról van szó. A stílust nem is próbálom különösképp
leírni, elég hozzá annyi, hogy a korábban ajánlott Ildjarn és Ater
Tenebrae vonalon mozog, de még annál is keményebb a hangzása. Azok
meg az ősrégi Bathory, Burzum, Gorgoroth vonalon, amit meg már
százszor leírtam. Itt vége a genealógiának, ugyanis ők találták fel a
stílust. De mindezt olyan félelmetes minőségben és hatalmas
profizmussal adják elő Catenatamék. Csodálkozom, hogy lehet ennyire
feltekerni a hangerőt, mikor más produkciók meg alig hallhatóak (lásd:
Nattefrost – Terrorist), és mindeközben élvezetes hallgatni
(leszámítva a rákövetkező fülzúgást). Egy ilyen hangzást fel lehetne
osztani 5 tucatlemez között és akkor is maradna belőle. De erről majd
később. Természetesen az alapfelállást semmiféle egyéb hangszer nem
egészíti ki. (szinti vagy ilyesmi) Hála a jó égnek.

Itt is akár egy kovács und/oder gépműhelyben, mikor minden masina
üzemel. A cinek rengeteget szólnak számos hangszínen de iszonyú
erővel, ami ugye ennek a black stílusnak sajátja. A dobtémák
önmagukban is kiválóak, ebből látszik, hogy az egyszerű játékot is
elő lehet adni szépen variálva tele élettel. (lásd korábbiak) A gitár
megint csak visító motorfűrész (pl. Burzum – Dunkelheit csak itt
sokkal gyorsabb), az ének meg olykor alig hallatszik, máskor meg
kiloccsantja az agyamat de tökéletesen megfelelő viszonylag vékony de
eszement károgás. (és a néhol elvetemült tiszta ének) Külön
figyelmesség a részükről, hogy öncélú jajgatással alig találkozni,
azaz az károgás teljesen részévé válik az anyagnak. Ez üdítő a
mostani albumok között. Dallamot nem kifejezetten hallani benne, azaz
itt is a régi vonalat követték.

A lényeg, hogy mindez 36 és fél percben!!!

Ilyen mennyiségben még nem hallottam újkori ámde valóban old school
anyagot (nem amire csak rámondják, hanem ami valóban az), azaz ez
most felér egy komoly arculcsapással. És lám! Működik! Tele van
ötletekkel és pusztító energiával. A harmadik, Delirium nevű szám
egyenesen fantasztikus. Tisztán kivenni belőle egy fantasztikus
dallamot, borsódzik tőle a hátam, akkora király nóta. A végén
hallható tiszta ének már egyenesen mesterivé avanzsálja ezt a számot,
meg merném kockáztatni, hogy simán beférne az alapbandák számai
mellé. Ugyanezt a helyzet az Orgiasm című nótával is, ahol a kis
tiszta vokál mellett a végén akad egy komoly belassulás is, amiből a
legeslegvégén félelmetes őrlés bontakozik ki. A számok átlagos hossza
5-6 perc, de kiemelkedik az Ultima Thule című majd 10 perces alkotás,
ami akár más zenekarokkal összehasonlítva is kuriózum. Ez a szám
talán a legszomorkásabb, és egyben hatalmas, monumentális
dallamossággal bír, a végén pedig van egy viszonylag hosszú énekes
rész komoly belassulással, ami igazi érzelmeket hoz a már most is
nullára redukált hallgatónak, aki ezután szerintem már pisztolycsövet
dug a szájába. Egyszerűen frenetikus. Olyan érzésem van mint a
Satyricon Mother Northjának hallgatása közben. Most jön az utolsó
szám, de már rég zúg a fülem. Annyira érces a zene meg persze a
hangzás, hogy bármely muzikális megmozdulás szinté karcolja a
dobhártyámat. És ez mégis milyen csodálatos. A valódi black metalnak
ilyennek kell lennie. És ez nem egy lerágott stílusgyakorlat, érzésem
szerint koppintásnak még csak a gyanúja sem merülhet fel, a zenészek
csípőből ontják a pokoli stílust. Mindez bizonyíték arra, hogy nem
kell a zenének kifordulnia magából, új stílusoknak születnie, vagy
éppen régieknek összekeverednie ahhoz, hogy egy zenekar maradandót
alkosson. Erre példa a Catenatam Lucem 2004es albuma. Ez azért is
hatalmas teljesítmény, mert a különféle stílusok között messze a
black metal nyújtotta a legnagyobb mélyrepülést az utóbbi időben 0
szintű kiadások és zenekarok állandó rajzásával.

Szerencsére azért van ellenpélda is. Most már kíváncsi vagyok a
zenekarra, így a dalszövegekre is.

Már hetek óta megvan ez a lemez, de hülye fejemmel csak most
eszméltem rá, hogy kincs van a birtokomban.

Kötelező!!!