Magyar nyelven kicsit viccesnek hat az olasz Orcrist neve, de ez korántsem jelenti azt, hogy a megmosolyogtató név mögött valóban vidám zene is fogad… mellesleg, hogy még mindig a név mögött kattogjak, a dolog Tolkien ízű, és természetesen tünde nyelven van, a hamis város neve, a jók és a rosszak összecsapása. Na lássuk, mit rejt a zene! 2000-ben alakultak, számtalan anyagot raktak le az asztalra, demók és splitek gyanánt, míg végül 2004-ben elkezdődött a nagylemezek „hada” a Slaged Ved Trollheim-mel, igaz ez is csak korlátozott (félezer db – és nagyon vérszegény terjesztésben) látott napvilágot. Azóta is a csapat él, lélegzik, s lényegében a fele társaság lecserélődött és a We Come in War a negyedik nagyprodukció, melyet a holland Painkiller Records adott ki, s végre normális promóció és terjesztés áll az olasz Tolkien fanok mögött…
…zeneileg az Orcrist alapvetően lassabb és középtempósabb 90-es évek derekán divatos, ma old schoolnak nevezhető, kissé rock’n’roll-os, de lényegében pár akkordos váltásokból építkező hangulatos black metálban utazik. Az e fajta zenéket soha se azért hallgattam, mert annyira jó, hanem mert volt egy olyan atmoszférájuk, ami ki tudott kapcsolni, főleg ha nem estek túlzásokba és igyekeztek szélsebesen játszani, ami egyszer a gyér hangzás és nem túl komplex játéktudás miatt rosszul is vette ki magát, másodszor pedig azzal teremtett halmazt inkább meghagynám a náluknál sokkal erőteljesebb igazán odabaszós hordáknak. Számtalan nevet említhetnék a tinédzser koromból, amik kicsi csapatok, többsége 2000 előtt megszűnt, hiszen 99-től hanyatlik a black metál (elvesztette azt a státuszát, amit mondjuk a metalcore kezd mostanában – magyarul, ha kicsit tudsz zenélni, x vagy y műfajban alkoss, mert ez most eladható, ezt most kiadják – kiadót találhatsz vele és könnyedén jöhet siker).
Éppen ezért becsülőm az olyan zenészeket, akik kitartanak a mellett, amin felnőttek, vagy ami a szívükből jön, s ez az érzésem van az Orcrist-tel kapcsolatban is. Átlagos black metál, jó, de nem megváltó dallamokkal, remek váltásokkal és ügyes ötletekkel, de ezt meg már előttük rengetegen ellőtték…
Ettől még az Orcrist szépsége megvan, főleg ez mondható el a depresszív záró The Silence-ről, amely egy az egyben a Burzum és Northland emlékeket idézett fel bennem (ez utóbbit esetleg ha nem ismernéd és kajálod a mély és középtempós, cammogó – fájdalmas fekete fémet, akkor csekkoljad egykori Nuskull-os kritikám a Czernoboh lemezről itt.) De próbálkozhatnak olyanok is, akiknek fekszik a régi Absurd, Vlad Tepes, Vermeth, ildjarn, Torgeist, Beastcraft, Hellkult, Belketre, Seviss, Moëvöt és Brenoritvrezorkre illetve Peste Noire féle dögvész halmaz!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.