„Ahhoz, hogy valamely dolog érdekes legyen, elegendő, ha sokáig nézzük…”
/Michael Tournier/
A Fomento sokak szerint az új olasz súlyosabb thrash Kolosszeum, hogy ebből mi az igaz, a kissé gladiátor időket idéző borító és album koncepción kívül, az már más kérdés. A fővárosi csapat 2005-ben alakult, két évvel rá kiadtak egy három számos demót, majd pedig tavaly megint csak szerzői kiadásban lerakták a szóban forgó debüt nagylemezt, amit aztán egy évvel rá, újra felvettek, kiegészítettek három dallal és a a Coroner Recordsnak köszönhetően hivatalosan is megjelent. A Fomento gyakorlatilag egy elsőre bivaly erősnek ható, izmos és komplex mai hibrid, amely crossover átmenetet jelent a thrashcore és a death metál között, néhol klasszikus megoldásokkal (főleg a szólók terén). Van olyan kegyetlen mint Cézár, de korántsem gondolom, hogy elérnek ezzel akkora hírnevet és hatalmat…
A legnagyobb baj talán abban keresendő, hogy a megoldások zöme, még ha technikásan is adja ki magát, de már az 1000x le és átnyálazott halmazból merítve süvít, rombol, tapint és öldököl. Lényegében úgy is megfogalmazható lenne a dolog, hogy hazai berkeiken belül kétségtelenül erős és jó anyagot hoztak össze, ám a managment, a kiadó, az angol számcímek és úgy az egész propaganda igyekszik a nemzetközi scene felé haladni, ám ez az út nem csak, hogy göröngyökkel teli, hanem egyben értelmetlen is.
Bár kétségtelenül ügyesek a srácok, és az esetlegesen nyitottabb metalcore vagy deathcore rajongó, esetleg a hibrid HC és thrash fertőzte kicsapongásokba szerelmes mai 15 éves Egekig emelheti az amúgy örökkévaló forgószél hitszegő kántorját az álmok porondján, amit paraszt módon péppé ver.
Ahogy a kritika elején fogalmaztam, ha sokáig hallgatjuk, egyre jobban tudatosul, hogy erős és izmos massza ez, több féle vokál megoldással és energikus szólókkal, és még a végén meg is tetszhet. Ha javít a helyezeten még az is, hogy Josh Mosh a HC legenda és kultikus király a Menticide című nótában be is segít… hajrá 15 évesek! A külsőségek puritán mivolta illik ehhez a csontig hatoló húsbárdhoz, ám éle tompa, inkább roncsol, mint hasít és ez nem a hangzásnak köszönhető, ami masszív, de valahogy lehetett volna döngölőbb is, hogy még jobban rájátszhasson a Kolosszeum monumentális és vérben ázó élő színházára!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.