„A tardiv dyskinesia a legsúlyosabb, antipsychoticumok okozta mozgászavar, mert állandósulhat. Általában ez a tünetegyüttes több évig tartó antipsychotikus kezelést követően alakul ki, bár leírták már 6 hónapos therápiát követően is. Leggyakrabban a száj körüli izmok akaratlan mozgásai formájában jelentkezik, de a végtagokat és a törzset is érintheti. A panaszok jellemzően akkor jelennek meg vagy fokozódnak, amikor az antipsychoticum adagját csökkentik. Leginkább az idős betegek és a nők veszélyeztetettek.”
/Bővebben itt!/
Hol volt, s hol nem, volt egyszer egy görög Override nevű formáció, amely 1996-ban alakult a fővárosban és négy demót is letettek arra a bizonyos asztalra, mikoris 2003-ban nevet váltottak, s egyben stílust is, hiszen az Override Thrash/Death/Black Metal-ban utazott (bár soha se hallottam, csak a metal-archives információira hagyatkozom – remélhetőleg helyesen). Na szóval, új névhez új műfaj is dukál, és megszületett az érdekes nevű és jelentésű Tardive Dyskinesia, melynek orvostani ismervényét fentebb olvashatod. A megint csak nem mindennapi című anyagjuk (The Sea Of See Through Skins), amely egyben a második nekigyürkőzés is, melynek a borítója tipikus mai betegség, ami annak köszönhető, hogy görög barátaink zenéje is igencsak mai.
Lényegében matek metált hallhatunk itt közel 48 percen keresztül törve, szúrva, zakatolva és algoritmust számítva, amelyre ráhúzható a progresszív death metal is, de én inkább maradnék a matekosabb füzetek mellett, teleírt körökkel, rótt számokkal és izzadságtól terhes eredményekkel. Gondolom mondanom se kell, hogy a Meshuggah neve tagadhatatlan (bár annál egyszerre dallamosabb és egyszerűbb is), de felmerülhet még a Darkane, Hertz and Silence és Scamp és a Strapping Young Lad is. Pár nyugodtabb helyen nekem beugrott még a korai Mastodon elszállása is, ahogy számtalan jelencore banda felsorolható lenne, amelyben hasonló megoldások érvényesülnek. S éppen ez a baj a görög matektanárok testületével, hogy a sok jó téma ellenére az eredetiség mégis csak elveszik valahol; talán annyi, hogy pár letisztult résznél a progresszív post-rock jellegű dolgok érvényesülnek – de ezek is inkább érdekesnek hatnak, mint identitás gyanúsnak…
Masszív és erőszakos zene, amelynek keménysége éppen a rideg és precíz riffjeiből ered, némi metalcore és deathcore ízzel is keverve, amolyan post-thrash hibrid medence ez, sokféle fürdősóval és egy adag méreggel, amely a haragból és erőszakból eredendően gyilkos és nem konyhakés…
A The Sea Of See Through Skins hangzása igencsak ott van, ami amúgy szükségeltetik is az ilyesféle zenékhez. Szóval, aki a Meshuggah-t már szénné hallgatva még mindig szeretne számításokat végezni a fém és húrok huzaljai között, az próbálkozzon be az athéni horda kísérletezős progresszív akármilyébe!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.