Nagyon nehezen született meg ez a kritika, elsősorban „civil” elfoglaltságaim kötötték le minden szabadidőmet. Értsd: dolgoztam látástól mikulásig. Azért volt ebben jó dolog is, mert munkába menet és jövet bőven volt időm figyelmesen végighallgatni ezen dupla CD teljes anyagát, nem is egyszer.
Hogy a legelején kezdjük a kapcsolatom a bandával, el kell mondjam, hogy nem voltam rajongójuk. Sőt! Nem is voltam hajlandó meghallgatni a munkáikat egészen a 2006-ban megjelent „A Torony” című anyagukig, akkor is csak azért, mert ezen site hangpróbáján volt megmérettetve, úgyhogy meg kellett hallgatnom. Akkor valami megérintett és azóta is figyelemmel kísérem a pályájukat.
Miért volt ilyen hülye hozzáállásom? A szövegek miatt. Ezek a Tolkien-hatású meseszövegek ki tudnak zavarni a világból. Szerintem nagyon ostobán hatnak. Az ilyen „öreg világ szép meséi” sorok hatalmas sokkot okoznak nálam. Na meg a „Gyűrűk Ura” is nemgyerebe kategória.
Szerencsére a banda rendszeresen csatolja az angol verzióját is a daloknak, ahol viszont teljesen együtt tudok élni a dalokkal. Bár az akcentus okozta megmosolyogtató részek néhol erősen zavaróak tudnak lenni, amire azért nagyobb figyelmet kellene fordítani. A zenébe persze nem nagyon lehet belekötni.
Imádom ezt a kicsit folkos, kicsit 80-as évekbeli, kicsit epikus muzsikát. Persze nem újítottak ők semmit, csak baromi nagy átéléssel/átérzéssel megírt dalokat sorakoztatnak fel.
A szövegekre visszakanyarodva azért azt el kell még mondanom, hogy értem én mi az üzenetük, egyet is értek velük, csak valahogy nem az én stílusomban íródtak.
A „Nyitány/Overture”-t követő „A Csontok Királya/The King of the Bones” zseniális, remekül megírt kis darab, ízes szólóval díszesítve. Az ezt követő „Tündervölgy/Vale of Elves”, „A Déli Tűz Sárkánya/The Dragon of the Southern Fire” amolyan középkategóriás dalok, semmi baj velük, csak nem rejt olyan hatásos részeket, mint a címadó „A Fiú és a Sárkány/The Boy and the Dragon”, ahol a kettős szereposztásnak köszönhetően jó kis vokáltémák bukkannak fel. „A Farkas Vágya/The Wolf’s Longing” kicsit megint bealtat, de a „Manók Tánca/Dance of Gnomes” szerencsére ismét jóféle riffel ellátott darab, amit a „Sziklák Szíve/Heart of the Stones” megfejel rendesen, imádom. A „Fohász/Supplication” amolyan két szám közötti csend helyettesítő, ha szépen akarok fogalmazni. Ezt feledteti a következő darab, „A Szél Fia, Felhőjáró/Son of the Wind, Cloud-Walker”, ami olyan szinten emlékeztet egyik kedvenc bandámra, a korai Skyclad-re, hogy azonnal elsőszámú kedvencemnek neveztem ki. Semmi nyúlás nincs benne, csak iszonyat jól sikerült dal. „Az Öreg Lovag és a Tündér Balladája/The Legend of the Old Knight and the Fairy” sajnos nálam nem hozta meg azt a hatást, amit kellett volna, talán azért, mert nagyon is emlékeztet a Bonanza Banzai „Néma film”-jére, amit kedvelek, de az sokkal rövidebb. A „Nincs Vég, csak Örökké/There Is No End, Just Forever” megint kicsit feleslegesnek tűnik a szememben.
Összegezve a hallottakat, nem kell szégyenkeznie a Somlói Ferenc által vezetett zenekarnak, szerintem az egyik, ha nem a legjobb anyagukat tették a zenekedvelők asztalára. Remélem még sok ehhez hasonló albummal örvendeztetnek meg a jövőben is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.