Xasthur
Telepathic With The Deceased

(2004)

2005. november 15.

0

Pontszám

10

Ez életem első Xasthur hallgatása, így ha valami olyat írnék ami banálisan természetesnek hat a korábbi albumok tekintetében, előre elnézést kérek.

Az első érzésem már rögtön az intro felcsendülésekor kopogtatott; azt mondta, hogy ezek, bármilyen is lesz a folytatás, tudják mit csinálnak, egyszerűen annyira karakán az egész. És mondom, ez még csak az intro volt.

Gondolom senkinek sem lesz meglepetés, hogy a zene közelít a Burzumhoz, persze mai, modern megközelítésben, de ez egyáltalán nem baj. Sőt! Itt nem konkrét átvételekről beszélek, hanem a hangulat, az összhatás ami idézi a nagy öreget.

Világosan kirajzolódik, hogy a zenészek mire törekedtek: egy végtelenül embertelen, száraz, mizantróp érzés, környezet zenébe foglalására. Jelentem, ez száz százalékosan sikerült. Baromira tetszik a zene. Hadd ismételjem meg magam, de látszik, hogy a őket nem a felhasznált hangszerek vagy a cél vezették, hanem őszintén ilyen lett az eredmény. (azaz nem a farok csóválta a kutyát)

A nóták jobbára lassú, vonszolós fajtából valók. A dob elég szellős, és mondanom sem kell, végtelenül egyszerű. Erre jön az ismerősen recsegő gitár. Na és nem lehet kihagyni a szintis aláfestést sem, ami azért hozzájárul az eléggé szélsőséges zene emészthetővé, hallgathatóvá tételéhez. Az „ének” is beleillik a rendszerbe; szándékosan távolinak, egyszersmind halottnak (vagy a túlvilágról jövőnek :)) hallatszik a nyers károgás/sikítás. Bár már a címből látni, ez a koncepció. Mindezt elég gyakran torzított formában kapjuk a hangfalakból, ami például a címadó számban egyenesen a szívem csücske. Persze nemcsak itt, hanem a számok legtöbbjében tisztán érzem azt a dühöt, ami miatt fémzenét hallgatok, és gondolom ezzel nem csak én vagyok így. Éppen ezért nem is mennék végig a nótákon, mert egységesen erősek.
Újra egy album, ami nemcsak befoltoz egy nem létező űrt és elvesz egy órát a rövidke életünkből, hanem érzéseket ad át…ami mindennél többet jelent. Legalábbis nekem.
Ami még külön tetszik, az olykor-olykor megjelenő sámánisztikus révületre hajazó tika-tika témák, amik mégtovább szélesítik a zene által hagyott űrt. Öngyilkosjelölteknek nem ajánlott! 🙂

Ami világosan kirajzolódik az ajánlómból, hogy nem ismerem a zenekar hátterét, hogy ki vagy kik készítik ezen nagyszerű temetési indulókat. De nekem sosem ez számít, ebből már kinőttem. (csak az érdekel mikor szabadul ki végre Varg – hehe) Csupán a végeredmény; ami jelen esetben a naponta meghallgatott tucatnyi szar közül hegyként emelkedik ki.

Amit talán az elejéről kihagytam az az, hogy eléggé szélsőséges a zene, így valószínűleg sokak számára, akik egyébként kedvelik a stílust, időt vesz igénybe a ráhangolódás. Azt mondom ne sajnáljátok, mert megéri, a lemez nagyszerű.

A legjobb nóta a címadó Telepathic With The Deceased.

Kapcsolatban az elhunytakkal. Le a kalappal.

Hallgassátok meg!