„…a világ tetején laktam, a hatodik emeleten, a Világ Fájának legmagasabbik ágán, a liftakna volt a fa törzse.”
/Jean-Paul Sartre – A szavak/
A fura nevű és borítójú Sidewaytown nem hiszem, hogy túl sokunknak mondana bármit is, pedig kéne, hiszen két éves korongról van szó. Ha azt mondom Markus Baltes művészúr, akkor már egyesek asszociálnak az Autumnblaze-re, a szakavatottabbak pedig mellékapcsolják a Paragon of Beauty-t is. Nos, az egyszemélyes formációt, a már említett Markus hívta életre, s hogy miért két évvel a megjelenés után kezdik promótálni? Jó kérdés… megoldás: a 2007-es korongot idén a Viva Hate Records újrakiadta!
Viszont az biztos, hogy az Autumnblaze műfaji halmazai itt is lecsengenek, tehát depresszív rock zenét kapunk, szomorú álom metált, amely míg az Autumnblaze esetében nagyon a mélységből erednek, addig itt a Years In The Wall 44 percében a felszínre tódulnak. Sokkal emészthetőbb, közérthetőbb, populárisabb ez a project, hiszen olyan nevek jutnak eszembe, mint a Radiohead, vagy a The Cure. Van benne egy adag kísérlet, hogy a bezártság érzését másként adja vissza, filmzeneszerű, már-már post-rock, de leginkább az igényes és álmodó rock zene kapcsolható hozzá. Amolyan emelkedett és romlott atmoszféra ez egyszerre, ami, ha képes hatalmába keríteni, akkor kegyesen átengedtem porhüvelyemet egy alacsony régiónak, dicső lényegem azonban nem jött le a padlásról, s alighanem ott kuksol ma is, a lélek végső tükrét nem képes a Years In The Wall megfesteni. Képtelen olyan mélyre vinni, tudatosan…
Így tehát nem egy kihagyhatatlan korong, de el lehet benne merülni, s bár elsőre kislányoknak zenélgető művészúr érzést kelt, azért pár hallgatás után érlelődni kezd, az, amit az Autumnblaze anyagokon is hallhatunk. A The Evpatoria Report és Scarlet Youth illetve a Microfilm, Katatonia, HIM is néhol feltűnik, mint zenei massza, és olyan hatások is, mint a; Glowworm vagy a Klimt 1918 illetve, ami nagyon hasonló – ám még felszínesebb – az a későbbi Pyogenesis, mondjuk a Mono időszakából. Keményebb hangzással és vokállal a mélysége is sokkal érezhetőbbé válna. De elégedjünk meg a felszín simogatásával, amit gyönyörűen fényesre políroz Markus Baltes….
Ami érdekessége még a Sidewaytown féle géznek, a frissen farcolt karon, hogy a művészkedés helyett művészi értékekkel rendelkezik, s a már imént is említett felszín, nem alkalmas a mélység egyenes utazására, itt azért némi hallgatás után mégis csak utaztat. A hangzás és a külsőségek egyaránt korrektek, a szövegek őszinteségükből kifolyólag mégsem éppen rádió zene (bár idehaza leadható lenne, nyelvi tudatlanságunkból kifolyólag). Azoknak ajánlatos az effajta zuhanás a képzeletek és őszi sárguló falevelek között puhára esve, avarba temetve, akik szeretik a keserűséget, de azt ami még nem éget… így hát tökéletes és méltó társ egy hosszú útra, legyél vezető vagy csak magányos utas egy robogó vonaton…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.