A miskolci Dispassion zenekar 2008-ban alakult, s egy demójukról már olvashattatok nálunk, ott több információ is megtalálható róluk, mellyel most nem rabolnám feleslegesen a karaktereket. Azóta a csapat taglétszáma két főre apadt, csak az alapító Gulyás László és Mosonyi Zoltán található a felállásban, s ők is játszottak fel mindent hangszert erre a három számos anyagra, mely az Implanted Thoughts címre hallgat, de az új tagok keresése már folyik.
A külsőségek a borító koponyáival és a vérvörös / feketére vett alaptónussal azt mondhatom, hogy klisésebbek az előző demó rajzához képest (igaz, ott nem volt borító, csak matricázott cd), de nem rosszak, van hangulata. Egy komolyabb anyaghoz viszont nem ártana majd valami mutatósabb, ma már szinte minden bokorban található egy ügyes grafikus, úgyhogy ez nem okozhat gondot. A hangzásban a Slytractes srácok segédkeztek, de elég gyengécske a végeredmény; kásás, aránytalan és zajos, az In Front Of The Grey Walls jobban szólt. Mondanom se kell, ez egy crust vagy black metal zenekar esetében nem feltétlenül jelentene gondot, sőt, de a Dispassion irányvonala inkább a mai modern deathcore-hoz kapcsolható, és ott elengedhetetlen lenne, hogy azok a bizonyos betonozós témák jó vastagon dörrenjenek meg; hogy a masszív agresszió átjöjjön. Ami viszont pozitívum, hogy a három új szám egyértelműen a fejlődés jeleit mutatja, intenzívebbek és jobban hallgathatók. A címadó technikás felhangokkal kevert őrlő nyitótémája meggyőző erővel bír, de a beérkező hörgés alatt már egy tipikus deathcore-os breakdown hallható, ahol a Carnifex neve ugrott be a Suicide Silence-é mellett. Pontosan az efféle szaggatott döngöléshez lenne elengedhetetlen egy várfal vastagságú megszólalás. Az már az én véleményem, hogy az efféle breakdownokból nem lehet olyant kitalálni, amit nem lehetne nagyon gyorsan megunni, rengeteg deathcore banda rágta már le ezeket a csontig, de a srácok gyorsabb darálásokkal, göteborgi harmóniákkal és némi elektronikus effekttel is színesítik, így nem válik annyira egysíkúvá. Ugyanígy egy jobb hangzással a Revelation borongós akusztikus pengetésből az a War From A Harlots Mouth-ra emlékeztetően tördelt riffelés szó szerint berobbanhatna, mert van benn erő. Viszont jól váltakozik azzal a dallamos témával, és a begyorsulás is elég agresszív. Csak az a dörgős, villámlós effekt nem kellett volna bele a végén, mert felesleges, anélkül is átjött, hogy egy kicsit borultabb. A Lying In You érdekes módon még halkabban és gyengébben szól az előtte lévő kettőnél, de a képlet hasonló: egy Black Dahlia Murder-szerű dallamosabb téma és szaggatott döngölés vegyül károgással, hörgéssel és visítással. Nem egy világmegváltás, ahogy mondani szokás, de húsos, bár ezt a hangzás miatt csak sejteni lehet.
Az előző kritika végére írott tanácsomat nem tudom megfogadták-e, vagy ösztönösen jött, mindenesetre egyik dalban sincs olyan érzésem, hogy egy témát túlnyújtottak volna, vagy túl sokat ismételnének, netán felesleges lenne. Fejlődni persze van még hova, ám ezek a dalok egyértelműen jobbak az előző anyaghoz képest; gördülékenyebbek, hallgathatóbbak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.