A Hungaryan Records tevékenységét ismerők tudhatják, hogy a kiadó nem először vállalkozott arra a feladatra, hogy nagy volumenű, több milliós rajongói körrel bíró előadó tribute lemezét szabadítsa a világra, hiszen gondoljunk csak a tavalyi Burzum válogatáslemezre.
A Bornholm kapta meg a jogot ahhoz, hogy eme posztumusz lemez nyitódalát eljátszhassa, az ő tételük a Valhalla, amely annak idején a Hammerheart lemezen csendült fel először. A hazai pogány black metal zászlóvívó illően oldották meg feladatukat, amely talán azért is elvárható, mivel egy szakmabeli feldolgozásról beszélhetünk.
A csongrádi Ovidium a thrashesebb beütésű Massacre dalt választotta, ők is annak rendje, s módja szerint prezentálják a dalt, apró észrevételem csupán annyi, hogy az eredeti ,,Black Markos” verzióhoz képest változtattak a tempón. Ám ez belefér.
A Burzum – War vezérriffjét is megihlető Necromansy a következő, amelyet Quorthon 1984-ben, a Bathory – Bathory lemez alkalmával rögzített először. Az illetékes banda az Eibon volt, amelyről annyit érdemes tudni, hogy sem a thrash, sem a black metal nem erősségük, ennek ellenére ,,hozták a kötelezőt”.
A végletekig impresszív Lake of Fire nótát a Toscrew vállalta magára. Sajnos ez egy olyan dal, amin igencsak el lehet hasalni, mivel ez esetben a mintául szolgáló szerzemény hangulatában úgy, ahogy van tökéletes, így minden feldolgozás csak negatív hendikeppel indulhat. A zene korrektnek nevezhető, az ének viszont eltolja az egészet, ezáltal az összképnek is annyi. Nem feltétlen a Toscrew hibája a dolog, nem tudom mennyire volt megkötve a kezük, de bölcsebb lett volna más dalt választani.
Az egyik legprimitívebb és legkevésbé ismert Bathory szerzemény a thrashes dominanciájú Judgement of Posterity. Eme dalnak is megkérdőjelezhető a létjogosultsága, ugyanis meglátásom szerint az ilyen nóták nem képezik Quorthon munkásságának elit oldalát. A Kill With Hate azonban jó zsoldos módjára elvégzi a dolgát.
Méltán lehetek elfogult, mivel egyik legkedvesebb és legmagasztosabbnak tartott Bathory tételem a Blood On Iceról való Gods of Thunder of Wind and of Rain, amelyet az Overload reprezentál. A hangulatvilágban párját ritkító darabot aránylag korrektül munkálta meg a felkért formáció, valamint a dinamikát is eltalálták.
Quorthon korai munkásságának egyik legkoszosabb, legnyersebb hangzású, leggonoszabb szellemű szerzeménye a Born for Burning a The Returnről. A Constellation látszólag a legapróbb részletekig igyekezett lemásolni a tisztátlan dallamokat, így ez egy abszolút hű feldolgozás, ám vitaindító kérdés, hogy egy tribute lemezen mennyi újító szándék, egyéni ötlet szükséges ahhoz, hogy ne szolga hű másolatról beszéljünk?
Újabb klasszikus dal következik a Baskíria megközelítésében, amelyet zeneileg kellőképpen eltalált a budapesti banda, sőt a hangulatra sem lehet panaszunk. Nem pejoratív értelemben: Patkány vokálja technikailag és letisztultság terén úgy érzem, fényévekre van Quorthontől, de mégis a maga módján individuális hozzáállással teljesítette a rá eső részt. Kár, hogy az énekben bekövetkező váltások – úgy, mint tiszta ének – károgás, avagy konszolidált – nyers előadásmód, stb. – rendre elmaradnak.
Kis mementóval kell kezdenem az Adversor felkonferálását, ugyanis ezt az egyszemélyes felállást a Burzum tribute alkalmával már méltattam eredetisége miatt. Most sincs ez másként, egyediség tekintetében példa értékű a megközelítés, lévén teljesen magyarrá avanzsálódott a Raise the Dead szövege idő közben, haha. A korai szakaszban keltezett dalokra egyébként általánosan jellemző, hogy nem túl kidolgozott struktúra szerint íródtak, így nem is lehet túlzottan átvariálni azokat. E tekintetben jó ötlet volt a szöveg lefordítása, a zene pedig tulajdonképpen ugyanaz, csak kérem eltelt 20 év…
A Twilight of the Godsról való Bond of Blood a Legenda hatáskörébe tartozó tétel, a Bornholmnál már említett szakmabeliség itt is fennáll, tehát lehetünk nyugodt szívvel kritikusak: kissé monoton lett a végeredmény.
Újabb ,,Black Markos” nóta következik a Neochrome tolmácsolásában, ahol újfent nem az agyontechnikázottság dominál, hanem az ösztönből jövő thrash fíling. Az elmondható, hogy a debreceni banda alapos munkát végzett, de kíváncsi lennék mit hoztak volna ki egy pár fokkal karakteresebb nótából pl.: The Return Of Darkness And Evil, vagy Woman of Dark Desires, stb.
A korai dalok erdején tovább haladván a Reap of Evil következik, egyenesen 1985-ből. A pogány metalban ténykedő Carcharoth pedig modern hangzásban, kellő eredetiségtől duzzadva adja vissza a dal nyers erejét.
Méltó lezárásnak tekinthető az egyik legismertebb Quorthon-dal, a Funebre által áthangszerelt Hammerheart. Khrul jól hallhatóan átérezte a dal szellemiségét és megfelelően ültette át saját elképzeléseit a nótába.
Örömteli, hogy van olyan elszánt ember idehaza, aki veszi a fáradságot és megszervez egy posztumusz tribute lemezt a metal műfaj valaha élt egyik legemblematikusabb ikonjának tiszteletére. Ez a korong, a Burzum lemezhez hasonlóan, ugyancsak megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben, habár egy-két hazai előadót – akik köztudottan nagy tisztelői ennek a formációnak -, hiányolok a lemezről. Újabb megerősítést nyert az az állítás, amely szerint igenis van potenciál a magyar undergroundban!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.