Absu
Absu

haragSICK
2009. december 24.
0
Pontszám
8

A texasi Absu nem ma kezdte, de amilyen öreg a banda, annyi törésen, szerencsétlenségen és változáson ment keresztül. Így nem is gondoltam, hogy a banda neve idén még feltűnhet. Pedig itt van, sőt rég kellett volna már írnom róla, de valahogy húztam a dolgot, annyira szeretem őket, hogy ne alázzam meg a múltjukat (furcsán hat, hiszen már csak Proscriptor McGovern van az eredeti bagázsból – innen a nagy változások és távlatok), gondolok itt, pl. a The Sun of Tiphareth mesterműre, vagy a megint csak éteri The Third Storm of Cythraul halmazra. Ehhez képest mi fogad a már február 16-án megjelent visszatérésen?

Először is korábban erős hatásokról nem igazán beszélhettünk, az Absu az Absu volt, most pedig egy olyan progresszív black-thrash fogad, ami profi munka, de kicsit olyan, mintha a Satyricon Rebel Extravaganza korongját némi jazz fúzióval felengedtük volna és néhol az újabb féle Emperor villan be. Na jó, ennyire nem kommersz a helyzet – azért volt ebben egy csipetnyi sarkítás, s akadnak bevillanások, melyek a régi Absu világát jutatták eszembe, de valahogy a korrekt munka és tudás mögött számomra óriási nagy kérdőjel és felkiáltójel tetszelegne. Amúgy a koncepció azóta se lett más (kivéve, hogy a lemez, olyan, mint egy regény, vagy hosszabb novella – lásd számcímek – a maga közel 50 percével); a sumér, mezopotámiai és kelta mitológiával viaskodnak az okkult vizeken evezve az éteri fény vagy a teljes sötétség felé, egy valag vendégzenésszel a markukban, brutális hangzással és érdekes megoldásokkal – és klasszikus zenei dagasztásokkal. A külsőségek csodálatosak lehetnek – így képen, de mivel csak magát a korongot kaptam promó gyanánt, így a külcsintől eltekintenék, sőt! Komolyabb elemzésbe se merülnék, hiszen érdekes és jó, de ez már nem Absu, s ezt csak az értheti meg igazán, aki régóta kíséri őket nyomon. Ja, és érdekesen hat a promó fotó is, amely engem erősen az Ulver-re emlékeztet…

Furcsán hat, hogy a csapat saját nevével fémjelezte az album címét is, ez két esetben van így, ha első lemezüket készítik el (ez esetben bukó), vagy ha ezt a korongot olyannak érzik, amilyenek ők maguk, sajnos ez is bukó. Erős és komplex anyag, de hallottunk már tőlük jobbat is…