Felületes ismerkedésbe kezdünk a Mia Hope nevű bagázzsal, a srácokat a Rising Records futtatja, így természetesen angol illetőségű a jól fésült, tipikus művészmetál, emo vagy éppen post-HC külsőségekben tetszelgő fiatal, és tehetséges asztaltársaság (lásd lentebbi kép). A fővárosi arcok a debütjüknek a beszédes és művészkedő We Are Just Satellites címet adták, az alakulásuk pedig rövidke időre nyúlik vissza (erre utal a 2007-es The Collapse Of Etymology is). Mivel állunk szemben zeneileg?
Komoly számcímekkel, mély értelmű dolgokra keresik a választ a londoni ifjak a szövegeikben, de lényegében semmi más nem születik belőle, mint egy igényes metalcore, annak is a matekosabb, post-metal és post-HC között mozgó mesterkélt halmaza. Lehetne ezt pontosítani is olyasmikkel, ha azt írom, súlyosság és agresszió terén gyakran mutat hasonlóságot a Converge vagy a Norma Jean, Botch féle betegségekkel és kaotikus disszonáns harmónia teremtéssel a zaj és ütemek között. Mindez kiegészülve hard rock és heavy – jazz és punkos lüktetésekkel-fúziókkal (izgalmas kavalkádot teremtve az amúgy is forgószél jellegű stílus örvényben), durván matekos sodrásokkal és szaggatásokkal, a Matt Wakefield és Phil Buch felváltott vagy együtt produkált hörgéssel, üvöltéssel, sikítással vagy éppen dallamos énekkel, rengeteg mélységet és kicsavart riffet, témát ölel át és bombáz ki meglepő módon. A We Are Just Satellites közel egy órája különféle értékekből építkezve valódi értéket teremt, melyben az egyediség megint kicsit sántít, de azt hiszem kellő türelemmel vagy éppen alázattal eltekinthetünk ezen az aprócska fennakadáson.
Aki nem a tipikus metalcore-t keresi, kedveli a post- metal és HC tipikus jellemzőit (melyek taglalását direkt hagytam ki a kritikából), annak ez a művészet is betalálhat. Minden esetre erős debüt, jó zenészekkel, akikről hallhatunk még, csak ez az átkozott Rising Recods ne lenne ennyire skót a promói terén (lásd; nincs mit értékelni külsőségek szempontjából)!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.