Gorgoroth
Quantos Possunt ad Satanitatem Trahunt

(Regain Records • 2009)
Infam
2010. január 14.
0
Pontszám
8

A black metal égiszének egyik legsötétebben fénylő csillaga, a norvég Gorgoroth háza tája végre nem a botrányoktól hangos, hanem újra hanganyaggal rukkoltak elő. Mint ismeretes, az 1992 óta fennálló horda két emblematikus figurája: Gaahl és Infernus az elmúlt években a zenekar tulajdonjogáért harcolt a bíróságon, s voltaképpen a per végkimenetelét is reflektálja az a tény, hogy Infernus folytatta tovább a banda munkásságát. A kötélhúzásban alulmaradt Gaahl pedig más formációkban (Trelldom, Wardruna) próbálja megtalálni a számítását – tegyük hozzá, hogy érzékelhetően kellő sikerrel.

A módfelett nehezen értelmezhető, holt nyelven megfogalmazott Quantos Possunt ad Satanitatem Trahunt albumcím igencsak feladja a leckét, de körülbelül a ,,Sátánizmusért hullajtott könnyek” jelentéssel bírhat. Attól függetlenül, hogy a dalszerzésért Infernus volt a felelős, a lemez egyértelműen fátylat terít a múltra, ez a megállapítás elsősorban a tagság kicserélődésével magyarázható, illetőleg az ebből fakadó új muzikális vonal meghonosodásával. Érezhetően bővült a Gorgoroth zenei palettája, tehát valóban egy újjászületésnek lehetünk tanúi. Gaahl trónörököse, Thomas Kronenes (Pest) is új dimenzióba helyezi a teljes koncepciót, erre példaként szolgálhat a Human Sacrifice dalban tapasztalható teljesítménye. Nekem már a Blood Stained Dusk nevű bandájában is feltűnt Pest egyedi hangja, mert valamiért a Ragnarokból ismeretes Hoest orgánumára emlékeztetett időnként, tehát úgy gondolom jó döntés volt az ő felkérése, Tomas Asklund dobos személye és múltja pedig önmagáért beszél.

Összegezve, pár fokkal tartalmasabb, kibővültebb dallamvilággal tért vissza közénk a halál birodalmából a Gorgoroth, de ezt cseppet sem kell bánnunk, hiszen korrekt lemezt tett le az asztalra a Quantos Possunt ad Satanitatem Trahunt esetében. Biztos lesznek fanyalgók, konzervatívak és Gaahl-pártiak is, akiknek nem jön be az új vonal, de őket nyugtassa az, hogy szerencsére tele van a padlás az Infernus és Gaahl által közösen rögzített anyagokból.