A budapesti OneHeadedMan zenéjét egyszerre könnyű és bonyolult szavakkal leírni, hiszen nem átlagos metalkodásról van szó, de dalaik nem is hordoznak semmi korszakalkotóan megújítót. Talán matek-metal keverve szép, magyar folkkal, nyakonöntve jókora adag progresszív szósszal lehetne a megfelelő leírás.
„Egyfejűék” nem rontanak fejjel a falnak, megfontoltan építkeznek, okosan kihasználva a teret és az időt egy-egy dalban. Mielőtt bárkit is elijjesztenék, nem kell 10-20 perces eposzokban gondolkodni, nagyon is „hallgató-barátra” sikeredett vágni minden dalt.
Markovits Lídia énekesnőnek köszönhetjük azt a folkos, számos esetben a magyar folk-rock megalapítójának számító Kormorános ízt, amit oly szívesen hallgatok, pedig a dalok alapja igenis kőkemény metal. Nehéz elképzelni, ugye?
Mivel a banda volt olyan kedves és kérésemre a 2005-ben kiadott Eat the Pigs EP-jüket is elpostázta, azt bátran kijelenthetem, hogy Lídia beszervezése óriási löketet adott a daloknak, amit mi sem bizonyit jobban a 2007-ben Lídia által újra felénekelt Neverborn és Seven Seas dalok. Bár a zenén semmit nem változtattak, Lídia orgánuma teljesen más értelmezést adott a daloknak. Ezzel nem kicsinyítem le a korábbi énekes munkáját, csak azt mondom, hogy a dalok Lídia előadásában nekem jobban tetszenek. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok a női énekessel dolgozó bandák rajongója, de ezt igenis nagyon jónak tartom.
Hogy visszakanyarodjak a „friss” albumhoz (már ez is egy éve látott napvilágot), a zene nem sokban különbözik az elődeihez képest, azt sem mondanám, hogy hangzás terén nagyot léptek volna előre, de mégis más minden, sokkal lendületesebbnek, magával ragadóbbnak és egységesebbnek érzem a dalokat. A hangszeres tudás megkérdőjelezhetetlen volt és itt sincs jelen egy gyenge pillanat sem a srácok részéről. Megint Lídiát kell dícsérnem, mert az ő hangja érezhetően jobbnak hallatszik, mint a már említett 2007-es újrafelvett dalokban. Biztos sokat nyom a latban, hogy erre a lemezre az összes dalszöveg az ő alkotása és a fiúk a hangja „alá dolgoztak”.
A lemezt nyitó Shine on Me dalt kell kiragadnom a többi közül, ugyanis ez az abszolút favorit számomra. A refrénnél Lídia hangját eltorzították, amitől iszonyat dögös lett a produkció. Nem egy Angela Gossow, de mondjuk egy mérgesebb Anneke ráillik leírásként. A Dream Theater is be-bevillant, mint lehetséges hatás, pedig „fejesék” egyáltalán nem sorolhatóak azonos kategóriába a jenkikkel. Csak valahogy sikerült ugyanolyan atmoszférát létrehozniuk a dalaiknak, mint ahogy azt a prog metal nagyágyúi is tették számos lemezükön. Ugyanakkor a korai Sepultura iszonyat brutalitása is megbújik a dalokban, ezért valószínűleg nem fognak a rádiók a csapat dalai után kapkodni.
A lemez hossza mindig kényes ilyen „agyas-brutál-technikás” produkciók esetében és úgy érzem, hogy egy picivel kevesebb ebből a fajta muzsikából talán jót tett volna az összképnek. A mindössze 3/4 órás albumot két részletben (is) meghallgattam, ami pozitívan hatott a végső értékelésnél, mert bár Lídia hangja sokat tompít a zene brutális keménységén, azért engem teljesen lehengerelt a dalok súlya.
A lemez dalai mp3 formátumban letölthetőek a banda honlapjáról, de ha valakit érdekel, annak elárulom, hogy a szép borító és 8 oldalas szövegkönyv miatt -szerintem- érdemes azt az egyezer magyar forintot befektetésként a lemez megvásarlásába invesztálni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.