A 2002-ben, a norvégiai Karmøy-ban alakult Evig Natt zenekar (magyarul: Örök éjszaka – elég elcsépelten hangzó nevet választottak maguknak) azok számára nyújthat egyfajta alternatívát, akiknek az a legnagyobb bánatuk, hogy a mai gothic bandák már túl slágeresre és poposra vették a formát. A 9 számos, 56 perces Darkland ugyanis – melyet egy 2007-es debütálás és egy három évvel korábbi demó felvétel előzött meg – leginkább a korai Theatre of Tragedy világát idézi, mély hörgés, angyali női ének, súlyos riffek, és sehol semmi slágeresedés.
A zenekart két ember alkotja, Kirsten Jørgensen felel a lágy női énekdallamokért, Stein Roger Sund multi-hangszeres pedig a húros és billentyűs hangszerek témáit játszotta fel, valamint hörög, emellett pedig az Einherjerből kell ismerős legyen a viking metal fanok előtt. Session zenészként a Thundra-ból segítik a duót, valamint Harald Magnus „Rivheim” Helgeson dobos, aki egy ideig az Enslavedben működött (az Elden hallható a játéka). A hangszeres tudással nincs is gond, és a lemez megszólalása is tiszta és erőteljes. A stílust megújítani vagy sosem hallott elemekkel gazdagítani nem fogják, de a dalokat megpróbálták a lehetőségekhez mérten változatosra venni. A címadó például hangulatos szintetizátor-felvezetéssel kezd, majd masszívan dübörgő lábdob-témákkal és belassultabb, lehangoló riffekkel variál, az Evig Natt a stílusban bevett hörgés-tiszta dallamok sémára épülő énektémák közé fűz borongós akusztikus témákat és zongorabetétet. Az I Die Again egy kicsit lágyabb, balladai felfogású darab, a Wanderer pedig egyszerűbb, lassúbb szám, melynek súlya doom bandákat idéz. A Withered Garden a többinél jóval direktebb, riffelősebb tétel, kevesebb dallammal, és szintetizátor sincs benn, ellenben egy gyorsabb téma igen, aminél viszont nem érzem odaillőnek Kirsten duruzsoló hangját. A záró Epitaph a leghosszabb a maga kilenc percet verő terjedelmével, mely szintén borongós akusztikus témákkal indul, majd besúlyosodik, s a vége felé még némi latin szövegrészt is tartalmaz.
Számomra sok az egy órás játékidő, a fronthölgy hangja is fáraszt hosszú távon – dallamérzék terén akad még fejlesztenivaló – és alapvetően nem az én világom ez a zenei közeg, de akit nem zavar, ha egy zenekar egy adott stílus határain belül nyújt megbízható teljesítményt túl sok önálló gondolat nélkül, az mindenképp hallgasson bele.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.