A Pussy Sisster komoly sikerekkel rendelkezik Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Angliában és hazájában Németországban is. Több daluk is vezette már az ilyen-olyan chart listákat, mégis ez az első albumuk, amit a Black Bards kiadó gondozásában jelentetnek meg. Az RTL-VOX csatorna „Goodbye Germany” műsorában is szerepeltek, ami 7 milliós nézőszámot produkált, én mégis most hallok róluk először. Ennek valamilyen köze lehet ahhoz, hogy magasról teszek mindenféle chart-showra meg -listára.
Amit a bandáról érdemes tudni, hogy 5 igazán tehetséges fiatal alkotja, egyikük (Ray Crewl) az amerikai Texas államban él és a lemezfelvétel idejére, 5 napra látogatott csak Németországba. Elég szerénynek tűnik az a pár nap, de a végeredményt hallgatva nincs miért panaszkodnia a csapat által csak Sleaze/Hard Rock-ként cimkézett zenére éhes hallgatónak. Hallatszik, hogy nem stúdióban dobták össze a dalokat, hanem jól összedolgozták őket, míg Angliában és az USA-ban turnéztak. Olyan bandák előtt bizonyították tudásukat, mint Billy Idol, Gilby Clark, Hammerfall, Edguy, U.D.O. vagy éppen a The Sweet.
A dalokon a viszonylagos „nyálasságuk” ellenére is hallatszik, hogy sikoltanak az élő megszólalásért, a koncertkörnyezetért. A változatosság is elmondható a 9 dalról, hiszen a dögös Hard Rock témák, az érzelemgazdag balladák vagy Guns n’ Roses féle pimasz R’n’R is a hatásaik közé sorolhatóak. Sajnálatos, hogy a Paul Anka/Frank Sinatra „My Way” című dal feldolgozásának a jogi dolgait nem sikerült időben tisztáznia a csapatnak, mert az elég érdekesen hangzik így elsőre.
Ezt a stílust igazán az amerikai tinilányok zabálják, de ha le tudod gyűrni az ellenszenvedet a tupírozott hajkoronák, a körömlakk és a lányos ruhák ellen, valamint ha valaha hallgattál olyan bandákat, mint Mötley Crüe, Ratt és társaik, és még a német akcentussal előadott amerikai angol sem zavar, akkor megéri az albumot a gyűjteménybe rakni. Vagy legalább koncerten megnézni őket.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.