„Rest az est
szívem
pihenne mint
a falban
fölfelé lopódzó
alattomos salétrom…”
/Tomka Mihály – ARS/
Borító alapján sok minden eszünkbe juthat a brit csapat kapcsán, de a béna lógóval dolgozó hordánál szerintem még véletlenül sem gondolnánk olyan kombóra, mint az old school death-doom némi gothic vágással. A My Silent Wake fiatalka alakulása ellenére masszívan adja ki anyagjait ilyen-olyan, de többnyire hivatalos formában, így tehát az elbűvölő fedőjű IV Et Lux Perpetua a negyedik nagylemez, egy kislemez és DVD kiadvány mellett. A csapat szövegeit átissza a kereszténység, ám ettől még több információ szerint is nem kell abszolút vallási bandának felfogni a My Silent Wake zeneiségét és ideológiáját. Lassú morajló doomos cammogásába a gothic, mint védőüveg egészíti ki az old school death metál merüléseket egy kevéske blackes kisugárzással.
Sajnos a My Silent Wake újító szándéka a régi nagyok újragyúrásánál, avagy a dekonstrukciónál kifullad, így tehát olyan csapatok hatásait lehet megemlíteni, mint a My Dying Bride, Mindrot, korai Paradise Lost és End Of Green, késői Tiamat, Asphyx, Desultory, Hail Of Bullets, s valahol a háttérben csak úgy letapogatózás végett megemlíthető a jó kis olajos heavy Black Sabbath, vagy a klasszikus értelemben vett Cathedral neve is. A vokál nagy része hörgés szerű károgás, melyhez hasonlót az Ajatarra korongokon hallhattunk, mellesleg ehhez a névhez nem csak Ian Arkley és Andi Lee orgánuma kapcsolható, de a zenei halmaz is több hasonlóságot mutat. Gyakoriak a kórusok és az epikus ömlengések miközben a lassan zakatoló riffek egyre mélyebbre és mélyebbre temetik elátkozott koporsónk. A borítót Matt Vickerstaff követte el, akihez több My Dying Bride fedő is kapcsolható. A My Silent Wake érdekessége talán még, hogy a dobos – bizonyos Tank (akit egyesek ismerhetnek a kultikus thrash Seventh Angel-ből) – kivételével mind négy tag szerepet vállal az ének terén, mellyel még színesebb és sokrétűbb lesz a IV Et Lux Perpetua haldoklása. Koporsószeg ez és masszív kalapács ez a vegetáció, melynek kimenetele a megmentő Halál, akár egy ébredés a rémálomból, ám a hajnal fényei nem a kezdet, hanem a vég óráit hozzák el. A másik érdekesség, hogy tűzdelve vannak a nóták kisebb leállásokkal, melyek lényegében instrumentális lépegetések, amikben hangsúlyhoz jut a billentyűk, cselló és egyéb hangszerek halmaza is, aztán némi időzés után újra visszatérnek az eredeti riffekhez és témákhoz.
Természetes, hogy a végeredmény színes kavalkád a maga fekete-fehér és szürke tónusaival, amely profi és érett csapatot takar. Az egyetlen fenntartásom abban rejlik, hogy mint már említettem dekonstruktív a dolog, így tehát túlságosan is sok helyen emlékeztet a stílus nagyjainak megoldásaira, amikbe természetesen beleszőtte magát a My Silent Wake ötletgazdagsága is, de valahogy ennek ellenére is túl mimézis jellegű. Ettől függetlenül a néhol már-már post-rock szerű megoldások és erőteljes zakatolások, blackes kisugárzások és régi sulis jelleg végett ügyes és érett anyag meglétével lettünk birtokosi viszonyunk önszerelmesei…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.