Ha hiszitek, ha nem egy 16 éve létező, és egy kisebb megszakítással aktívan zenélő zenekarról fogok most írni. Ez még magában annyira nem nagy esemény. Azonban a csapat „hazai termék”, debütlemezzel a hóna alatt, és jók! Fél meglepetés ez számomra, hiszen már évek óta ismerem koncertekről a csapatot, és bár mindig is tetszett az a különleges hangulat amit meg tudnak teremteni, a Halcyon Days mégis kicsit derült égből villámcsapás volt. Persze nem azért mert nem volt bennük egy ilyen anyag ígérete, hanem talán inkább ez a fránya és mostoha magyar helyzet nem engedte meg, hogy bízzak az első igazi lépés megtételében, az első igazi szó kimondásában. Hosszú évek óta nézzük már, amint gügyögve csámpáznak az ígéretes, cuki kis magzatok körülöttünk, és összesúgjuk titokban, hogy ebből űrhajós, abból híres ember, amabból kutató és vadakat terelő juhász lesz, mégis valami sors, karma, vagy közép-kelet európai átokra fogva megrekednek a fejlődés eme korai szakaszában. Minden pesszimizmusom és előítéletem ellenére azonban időnként csak kiszakad hazánk fiaiból egy olyan igaz szó, mint amilyen a Halcyon Days is.
A már koncertről ismert, azonban teljességében csak most megismert The Healer pillanatok alatt beszippantott és kb. már a második hallgatáskor együtt énekeltem Gáborral a szám refrénjét. Szerencsére nem kellett sokat várni és a kontrasztot megadó, jól eltalált hörgés is kifejti áldásos tevékenységét, ami azonnal betájolta nálam az anyagot valahova a korai Katatonia és October Tide környékére. Ezt az enyhén melankolikus, kicsit finnes, nyomokban Amorphis cseppeket is tartalmazó War is továbbviszi, amiben kellemes megoldás volt az igen jól eltalált pár zongorahang is. Az első igazi meglepetést az October című tétel rejtette, kétlábgépes kezdésével, Opeth-es verzetémáival, forgatásaival ami egy a címnek megfelelő kicsit borult leállásban és szólóban teljesedik ki. Igazából itt vált először tudatossá bennem a felismerés, hogy Gábor énektémái, lehet hogy még nem hibátlanok de mennyire szerethetőek, megjegyezhetőek és énekelhetőek. Nagy kincs ez, hiszen hazánk díjnyertes a teljesen semmitmondó alibiénekes bandák terén. A Black Horizon merengős kezdése alatt ismét előjött, hogy mennyire okosan felépített a zenei alap, ahol odafigyelve újabb és újabb rétegek bújnak elő egymás alól. Talán ez az a tétel, ahol ha már a zenekar alapvető hatásnak írta le, megemlíthető a Type O’ Negative is a lassú, igazi funeral hangulatával, amit azért a szám második felének zakatolása felold és felismerhető Reason formát kölcsönöz neki. Egyedül itt érzem azt, hogy egy csöppet lankad a figyelmem, valahogy ez az a tétel, amit egy kicsit kiérleletlennek érzek, amit aztán számomra az album legjobbja, az azonnal pörgős Exodus feledtet is. Összetett, érett és nagyon szerethető. Ismét a lemez bűvöletében érkezem meg a záró Relief világába, ami enyhén melankolikus, akusztikus merengő tétel, ahol a szerkezet, a hangzáskép és a rétegzettségnek köszönhetően újfent az Opeth neve említhető meg párhuzamként. Tökéletes választás a befejezéshez.
Tényleg csak dicsérni tudom a csapatot. A hangzás kellemes, tiszta és arányos, a külcsín pazar, a bő félórás játékidő pedig bemutatkozásnak tökéletes. Garantáltan nem fogja megfeküdni senki gyomrát sem. A Halcyon Days egy tökéletesen felépített, végletekig letisztult, sokféle hangulatból építkező, de saját hanggal rendelkező képződmény, ami bátran odatehető az említett bandák lemezei mellé. Nagyon ajánlott mű, amit a www.reason.hu honlapról bárki letölthet. Ha így sem fog előrébb mozdulni egy ilyen tehetséges zenekar, esküszöm tökön bököm magam!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.