Himsa
Hail Horror
Úgy gondolom az a normális, ha egy recenzió megírása előtt mindenki infót halmoz fel, hogy lássa, milyen zenekarral van dolga. Nézzétek csak mit találtam, és milyen hülye előzményekkel indultam útnak.
Seattle-i metalcore. Mi a frász lehet ennél visszataszítóbb? Abból a Seattle-ből, mely város az esők városa címet érdemelte ki, a sötétség és nyomasztó atmoszféráé, mely városban van egy park, mely süvít, sípol, különféle hangnemekben, amikor fú a szél (ezt a Soundgarden-től tudom, hehe). A város, melyben az öngyilkosságok határa túllépte a jóérzés határát (a Magyarországi statisztikákat is!). Zárójelben zárójel nélkül említem meg, ha felkeresitek a zenekar honlapját, találtok ott egy pannófélét olyan alakok fényképével, akik különféle okok miatt szétloccsantották az agyvelejüket, hol a padlóra, hol a falra.
Ahogy az 5 Himsa fickó bevallja, zenéjük ezen nyomasztó atmoszférát adják vissza, sőt mi több, be szeretnének minket is, gyanútlan hallgatót, vezetni a dolgok velejébe, és azt hiszem, hogy ez tökéletesen sikerült a fiúknak, mindenféle extra erőfeszítés nélkül.
Miről is van szó? Ők azt mondják, hogy metalcore, én azonban azt mondom, hogy több stilisztikai út fut össze, kezdve a göteborgi dallamosságtól az össze-vissza tördelt riffeken a thrash metal gyorsaságáig a Bay Area öbölből, némi power elemel szétzilálva. Metalcore? Hát van az is csöppecske, hisz az énekes partitúrái onnan kerültek elő. Miszter Pettibone üvölt, mint akinek nincs ki egyik kereke se, azt se hagyja, hogy levegőt vegyek, teljesen megfolyt. Vajon hogy szól bele ez az ember a telefonba? Hehe. Ami tökéletesen sikerült, hogy minden nagyon kiegyensúlyozott, és ha az énekhang meg a ritmusszekció végig bődületesen agresszív is, a gitárosok, Curr és Johnson olyan édes szólókra képesek, hogy Az ember el kell, hogy lágyuljon, mint egy szelet kalács.
Mit mondjak? Ez egy tényleg érdekes album, amit nagy kedvel hallgatok, és nem nagyon ásítoztam az alatt, mialatt gyilkolásztak a gyerekek Seattle-ből. Sőt, néha igencsak érdekes részekre kaptam fel a fejem, mondogatván magamban: „nízz csak oda teeee, mit tudnak ezek az Amerika csávók”.
Ahogy értesültem, az zenekar 10 éves történelme egy igen intenzív koncertezéssel telt, utóbbi időkben olyan zenekarokkal léptek egy színpadra, mint a C.O.F., Arch Enemy, Danzig, Shadows Fall, vagy a Behemoth. Elhallgatván a Hail Horror-t, elraktározván az érdemeket, elmondhatom, hogy egy igen beérett, kiforrott zenekarról van szó a Himsa esetben. El tudom képzelni, hogy a koncerteken nagyjából CD minőségben hasítanak.
Ha azt mondom, hogy Tue Madsen felelős a hangzásért, nagyjából többet nem is kell szóljak. Kezecskéi csodákat művelnek a leghitványabb zenekar albumaival is. Nagyjából ennyi. Egy igen kövér 9-es.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.