Biztos voltatok már úgy egy zenével, hogy nem a ti ízlésetek, mégis van benne valami megkapó, ami magával ragad és egész mélyre cipel. Nos, a lengyel Animations esetében éppen ez történt velem, holott hozzám nem állnak közel a progresszív zenék, hiszen alapvető problémám velük a művészkedés, melyet csak egy hajszál választ el a művészettől. Eredetileg Labyrinth.pl néven alakultak 2007-ben, ám már az elején rájöttek, hogy a rossz választás nem lenne szerencsés a jövőre nézve, így már a debüt nagylemezt Animations égisze alatt készítették el, mily meglepő Animations címet kapta.
Tavaly szerzői kiadásban napvilágot látott a Reset Your Soul, melyet idén a Fantom Media karolt fel (a bookletben pedig Sonic Maze Records áll – szóval döntse el mindenki maga), külsőségei pazarok, – Maciej Zieliński újabb detergens remekműve, a hangzás tiszta és emelkedett, a 
zene meg természetesen profi, a műfaj pedig a már említett progresszív halmazba sorolja őket. Az a fajta zene ez, melyben a progresszív elemek a megszokott örvényben társalognak a klasszikusan vett építkezésekkel, mindez kiegészül egy nagy adag elektronikus és jazz-fúzióval, s a végeredmény egy kerek repülés, szállás és tekergőzés, majd mély homályba csapódott vezeklés az énidentitás és öndefiniálás kognitív és affektív elemeivel. A dobok hangzásával nem vagyok egyedül kibékülve, kicsit csattogós lett a pergő és vékonyka a duplázó, de talán így jobban kiegészíti az elektró fertőzte kohéziót. Hatások terén rengeteg nevet lehetne megemlíteni, én mégis a befogadó-olvasó, s talán hallgató türelmére, képességeire bíznám a dolgot.
Természetesen annyira egyedi, amennyire a dekonstrukció homokzsákjai fenntartják a kavargó külvilág elsöprő árvízét, a gátak állnak, a szivárgás adott, a lélek és az elme új utakra indul, megfertőzve a szürkeséget ezerféle színnel és érzéssel. Szabadság és bezártság paradox elegyével támad a ma ellen, lépést adva a holnapnak, megpendítve a múlt rozsdamarta húrjait, amely néhol-néhol bizony el is pattanik.
A csapat remekül teljesít, Darek Bartosiewicz vokálja változatos, de elviselte volna szerintem a korong a néhol dacosabb, morajlóbb orgánumot is. Külön kiemelném Tomek Konopka remek billentyűs témáit, melynek köszönhetően nagyon modernnek hat, az amúgy klasszikus alapokra épülő progresszív hadtest. Aki kedveli a változatos, energikus és művészen összepasszított anyagokat, nem riad vissza a progresszív csapongástól, a jazz és elektronikus kütyük korántsem disszonáns összképétől, az próbálkozzon be a lengyel csapat tavalyi második lemezével.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.