Érdekes s talán a promók terén ezidáig (6 éves „kritikusi” pályafutásom alatt) dolog történt meg velem a spanyol Lux Divina kapcsán, hiszen az 1998 táján alakult barcelonai horda kiadója nem mindennapi farkas hibát követett el, amely valószínűleg feledékenységből eredendő, ám ettől függetlenül több mint érdekes. Az Ars Magna Recordings ugyanis elfelejtette megírni a lemezt, elküldött egy üres korongot, nyomva és a hozzá tartozó promós „borítót”, így hát én töltöttem le az anyagot egy mp3 blogról, s arról írok a lemezt meg megírtam, hogy teljes legyen a kép, ha más által nem is, mint saját kezűleg. Természetesen a zenekar teljesítményéből mit sem von le ez a kis nüansz, de gondoltam beavatom a promózás apróbb rejtelmeibe is az olvasót, így hát engedelmetekkel folytatnám is a megszokott, mutassuk be a zenekart, hány lemez, mit mikor, valami érdekfeszítő projekt vagy valami. 1998-ban és 2003-ban demók, 2001-ben kislemez, illetve egy válogatás az addigi dalokból némi mastereléssel a New Days for the Ancient Wisdom kiadvánnyal. A kötelező körök lerovása után lássuk mit is rejt a From the tomb to the nature’s blood!
Spanyol barátaink a pagan metal kesze-kusza ösvényén igyekeznek biztos pontot keresni a folyamatos haladás és progresszió oltára felé. Tendálásunk és állóképességük a lemezt elhallgatva korántsem azt mutatja, hogy hamarosan nagyot fognak zakózni, s a sárban vergődve, véresen állnak fel a bukás malmai alól, melyek lassan tiszta és fehér lisztet szitálnak belőlük. Semmivel se maradnak el a nemzetközi élben járó és a scene kritériumainak tejfelétől, s még az egyediségre is igyekeznek ügyelni, ezt a látszatot egész jól fenn is tartják, persze azért senki sem fog hasra esni a produkciótól, a már ezerszer átjárt jó-munkás ember értelmében építik biztos falaikat. Szépek az akusztikus bontások, s remek hangja Norax-nak, mind dallamos ének, mind károgás és a néhol feltűnő hörgés féleség sem áll rosszul neki. A szólok virtuózok, s a lassabb részek süppedése is kellemes melankóliával szórja tele elfelejtett gyermekszobánk, a sarokban az ezeréves létünk óta csiholodott és megkopott játékok várnak, a kibelezett plüss mackó se szomorú, ott van a háttérben a szeretet és a természet rabul ejtő mélysége és félelmetes ereje, újraalakulása és az az éteri körforgás amely ősidők óta képes gályája alá hajtani, a még annyira értelmes és létén kérdésekkel megfeszülő emlőst is, mint az ember. A pergők hangzása amúgy egy picit zavar, tompa kattogásuk túlságosan is sok helyen feszíti túl vagy éppen laposítja el az egyébként monumentálisnak ható dallam varázslatokat. Jó ötlet volt a gyakori epikus beszéd némi visszhanggal, s persze ne felejtsük el a valóban csodálatos gitár összjátékot, melyek kásás párlata elvétve de olyan érzést keltett benne, mintha bizony egy mohó billentyűs is része lenne a hordának, holott Fair nevű barátunk már nem része a Lux Divina legénységének.
Remek kis naszád ez az ősi vizek hátán hánykolódó düh és megbocsájtás között vergődve, zötykölődő utasai csak hamar otthon érzik magukat a nyikorgó monstrumon és úgy érzik ők is részesei valaminek, amely múltabb és jelenebb, mint maga az ember…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.