Dråpsnatt
Hymner Till Undergången

Perszepeta
2011. február 19.
0
Pontszám
10

A Dråpsnatt-ot 2006-ban hozta életre 2 svéd arc, és a Hymner Till Undergången már a 2. albumuk (az első 2009-ben jött világra, UndeadIdiot címmel). Nagy felhajtás eddig sem volt körülöttük, ami nem is baj, náluk minden a ZENÉRŐL szól, ami így van rendjén, viszont mindenképpen érdemes rájuk odafigyelni, nagyon ígéretes, amit csinálnak.

A korábbi lemezüket nem ismerem, a fenti munkásságuk egy igazi lélekre ható, mély, depresszív, mégis emelkedett utazás, ami abszolút képes kizökkenteni a hallgatót a szürke hétköznapok világából. Egyáltalán nincsenek sallangok, magamutogatás, csak tisztán maga a TERMÉSZET. Ezt tudom, sokan megzenésítették már, de náluk ez valóban kiemelkedő. Ha már itt tartunk, feleslegesnek tartom kivesézni a számokat egyesével, egyben érdemes hallgatni, hisz így teljes az utazás, azért mégig lefesteném röviden, mire is lehet számítani.

A Dråpsnatt black metalja leírhatatlan természetességgel hódítja meg, az arra fogékonyakat: harmóniákban gazdag zongorafutamok, folkos elemek tarkítják a zenét, erre jön rá a Burzumos Varg Vikernes korai munkásságát idéző elborult, depresszív énekstílus, és súlyos gitártémák. (Erre legjobb példa a Ve er). Tökéletes az összhatás, bár az is igaz, hogy nem könnyű ez az utazás, aki viszont átérzi a lényegét, nem mindennapi élményben lehet része. Végig áthatja a lemezt a feszültség, ezt ellenzik a folkos témák, Ulvert idéző gitárpengetések, bár ez az album 2. felében kissé háttérbe szorul, viszont mégis ez a fele mintha kicsit erősebb lenne zenei szempontból.
Talán nincs értelme, de ha más zenekarokkal kellene még összehasonlítanom, akkor azt mondanám, hogy hangulatban az első Dimmu Borgir lemez – magasabb szinten – keverve Moonsorrow, és a korábban említett Burzum világával.
A többit a hallgatóra bízom, mindenki ítélje meg maga, neki mit jelent ez a közel 50 percnyi varázs, senkit nem kívánok befolyásolni, kiben milyen érzéseket váltson ki. Türelmet, odafigyelést igénylő zene az biztos, viszont ha egyszer magába szippant, többé nem ereszt. Az biztos, hogy több banda tanulhatna tőlük: nem kell itt nagy hype, meg sátánkodás, csak a zene, ami fontos. A pontszám sem lehet kevesebb, mint a maximális!