„Gyengülök, kúszok
Mégis halhatatlan vagyok…”
/Karst – Kettős/
A miskolci Karst így nem sokat mond szerintem senkinek, de ha azt csicsergem, hogy a Karst a Nebulosus Fatum folytatása – hajdanán én is írtam róluk még a Bükkerdő kislemezükkel kapcsán – akkor már esélyesebben jut eszébe a sötétebb és elborultabb zenék kedvelőinek. Nos, a srácok váltottak és 2009 június 13. óta ezen a néven futnak (ekkoriban volt is egy demójuk), a helyzet túl sokat nem változott, hiszen a Karst is black metal jellegű képződmény – magyarul annyit tesz: karszt, ami ugyebár a mészkőnek a szénsavas víz oldó hatására kialakuló lepusztulási formája – talán éppen ezért van a tokban némi karszt is – amely valljuk meg őszintén jól illik a koncepcióhoz és a kaotikus booklethez. Ha valaki most azt hiszi, hogy a Cleaning a cave egy könyörtelen fekete halmaz, az nagyot téved, ugyanis sokkal több annál…
A kezdő Kettős egy kis felvezetés után elsőre a Helmet-et aztán a funky csapatokat juttatta eszembe, majd megkezdődik a cséphadaró művek szélsebes vágtája. Lényegében a Karst zeneisége számomra legközelebb egy puritánabb Eucharist és Dissection berkeibe enged betekinteni, amiben alternatív és post-rock jellegű témák keverednek a már imént is említett szegmensekkel – amely abból ered elsősorban, hogy semmilyen effektet sem használnak. A végeredmény érdekes, hallgatható és ügyes, melyben még a szövegek egy nagy része is érthető magyarul, de! Érdemes lenne több hangsúlyt adni az instrumentális részekre, s csak oda beiktatni az éneket, ahol az kiegészíti a zenét, továbbá előnyös lenne még jobban kidolgozni ezeket a post-rock féle dolgokat, hiszen a végeredmény nem csak itthon, de a nemzetközi scene tekintetében is könnyen keverhetné meg az állóvizet. Ha példának veszem a norvég Fleurety zeneiségét, s az ő kísérleteiket az avantgárd mogalmak és önmegvalósítás girbe-gúrba utjait, akkor a Karst-nak is lenne minderre esélye és lehetősége. Az egész lemez letölthető a honlapjukról illetve limitáltan meg is jelent kézzelfoghatóan is, szóval akár rendelhető is.
Az anyag amúgy így is jó, ütős, dallamos és kellemes és értékes részekkel van tele, a szövegek is ütősek, hazai csapat – s csak nagyon csekély részben van jelen az angol. Azt gondolom az általam felvázolt dolgok megvalósításával még jobb és egyedibb képet kapnánk. Hihetetlenül jók a ritmusok és a vastag basszus, amely mindent elvisz, az ének és a szóló csak kiegészítő elem, innen is jutottak eszembe a post-rock témák – nekem rengetegszer villant be a francia Microfilm nevű formáció, csak ők filmbevágásokkal is kiegészítik varázslatos képkockáik, s egy olyan súlyos és magával ragadó örvényt hoznak létre, amit jó érzés lenne idehaza is hallani némi blackkel ötvözve. Csak hogy értsétek – kedves olvasó, nézelődő, Karst – erről beszélek, annak ellenére is, hogy tudom, egy teljesen más irányba fogtok orientálódni:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.