„- Valamikor mindannyian halottak leszünk csempézett helyiségekben.
– De magamat legalább nem kell majd néznem.”
/Frank Schätzing – Limit/
Az olasz Insane Therapy fiatalka alakulása is azt mutatja, hogy az egész születése a trendek csúcsán pattant ki, 2008-ban alakultak Peszkarában a két gitáros (Emilio és Moreno által). Lényegében a Veil of Silence egy tavalyi demójuk, a maga négy számával, egylapos színes borítójával és írott korongjával. Természetesen szerzői kiadás, a hangzás tompa, a külsőségek pedig demó szinten vannak. Mi a helyzet akkor magával a zenével és a tudással? – merül fel az emberben önkéntelenül is a kérdés.
Deathcore szokásos elemeit vegyítik, mély hörgéssel, remek kórusokkal, dallamos kiállásokkal és a már ezerszer és ezerféleképpen le és átnyálazott csontok ízlelésével. A leves természetesen ehető, de túl sok gasztronómiai értéket nem hordoz magában, hiszen túl konvencionális, amit csinálnak, a könyökünkön jön már ki ez az izmos szaggatás. Lehet, csak én vagyok megkeseredett és korántsem kíváncsi erre az egészre, de engem egyenesen irritál már ez az egész, s írom mindezt úgy, hogy az olasz négyes nem tehetségtelen, nem írnak alapvetően rossz dalokat, ahogy zenéjük se etalon deathcore; nem egy helyen punkos, metalcore jellegű, de természetesen a melodikus death metal mimézisei is vissza-vissza kacsintanak. Végeredményben az Insane Therapy mozog olyan szinten tudás és koncepció terén, hogy felnőttek egy debütre, ehhez még talán kiadót is találnak, hogy aztán összerakhassanak egy olyan nagylemezt, ami profi, de már a kutyát se érdekli.
Kiábrándító vagyok? Nem inkább a műfaj ellaposulása lett azzá? Megvethetsz és nem muszáj egyet értened velem, de vegyük csak végig a ’90-es évek elején meginduló melodikus műfajok alakulását, a HC fejlődését és a death metal elkorcsosulását és máris érthetővé válik miért is idegesít és ítélem ezt úgy el ahogy a mimézisével, reinkarnációjával és trendiségével együtt. Hányingerem van az egésztől!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.