Az orosz Solitude Productions-nek köszönhetően újabb klasszikus doom metállal lettünk gazdagabbak, melyet ez esetben most az olasz illetőségű Fangtooth képvisel. A hangzás mély és kicsit régies, de azért nagyon is a jelen technikájával dörren meg, a külsőségek pedig tökéletesen illenek a szövegkoncepcióhoz. Bár a bookletben sehol sem találtam rá utalást, hogy kinek a képe is ez, művészet történetet pedig már nagyon régen tanultam, mindenesetre a régi görög mitológia köszön vissza, avagy az önmagát lekötöztető Odüsszeusz és a szirének jelenetét örökíti meg. A csapat első önálló anyaga, melyet sem demó, sem kislemez nem előzött meg és 2007-ben alakultak.
Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, akkor egy remek Candlemass, Cathedral, Reverend Bizarre hibriddel állunk szembe, melynek mély hangzása miatt egy picit a heavy stoner is jelen van. A dalok hihetetlenül hosszúaknak tűnnek, hiszen hiába igyekeznek az olasz srácok változatosat alkotni, valójában az egész kibaszott vontatott és izzadság szagú. Énekesünk hangja a harmadik nóta után már számomra elviselhetetlennek tűnik. Bár sehol sem látok rá utalást, néhol női vokál színesíti a nagy szürke masszát, amiben van pár fogósabb és gyorsabb remekbe szabott részlet, s gyakorlatilag a teljes összjáték a profizmusról és a tudásról szól, csak valahogy nekem nem jön át. Az se változtatna túl sokat úgy érzem, ha végig lenne hörögve, hiszen a zene monotonsága a bajom és nem annyira a jelentéktelensége. Érdekes így a végére megjegyeznem, hogy bármily furcsa is a klasszikus csapatok és elemeken kívül olyan nevek jutottak eszembe, mint a korai Crowbar, Paradise Lost vagy a Heavy Lord.
Biztos egyesek megmagyarázzák, hogy de ez egy remekmű, te nem értesz ehhez a zenéhez, maradj meg a belezős hulla gyalázásaidnál – de engem korántsem fogott meg ez az egész anyag, s teljességében meg sem tudom magyarázni miért nem..
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.