Ha valaki arra vállalkozik, hogy összeszámolja hány ember zenélt eddig Christofer Johnsson-nal, nem lesz könnyű dolga. Ugyebár a Wiki-t fellapozva hamar kapunk egy számot, viszont olyan adatok, minthogy a The Miskolc Experience című koncertkiadványon V. Molnár Judit is énekel, már egy kis utánajárást igényel. Egyszóval a fent említett svéd úriember, aki 1987-ben megalapította a Theriont, az elmúlt huszonnégy évben valami bődületesen sok zenészt alkalmazott a banda kiadványain, melyekből eddig tizenhat született. Ebben persze az első demók is benne vannak, de én a zenekarok diszkográfiájához fontosnak tartom a demókat is megemlíteni.
A Vovin 1998-ban jelent meg, mint a hetedik lemez, kettővel a nagysikerű, és az áttörést meghozó Theli után. Johnsson a gitáros, dalszerző (és itt még énekes is néhol), agytröszt bő ötvenkét percben tálal itt egy meglehetősen sokszínű, a tucat gótikus és szimfónikus unalmaktól nagyon eltérő lemezt. Hasonlítsuk csak össze a Clavicula Nox lágy dallamait és andalító tempóját, az utána következő The Wild Hunt lendületével, és harsányságával. Ez például egy olyan pont, ahol a Therion több tud/tudott lenni a kortársaknál. Egyszer hallottam egy stílusmeghatározást a Therionra – romantikus metál. Találó…
Az első végighallgatás után egyből kiderül, hogy a Therionra kezdeti időkben jellemző agresszív ének eltűnt, a helyét a sokszínű férfi és női vokál vette át. A női dalnokok Martina Hornbacher (egy ideje Martina Astner) és Sarah Jezebel Deva (Cradle of Filth) a nem kis testű, de hangjában kikezdhetetlen szoprán hölgyek voltak, és Ralf Scheepers férfi szólista mellett még egy nyolctagú kamarakórus kíséri le a lemezt.
Ezen kívül Johnssonnak itt már volt pénze a szintetizátorokat mindinkább valódi vonósokkal lecserélni.
Mint ahogy azt a vokáltémák sokszínűsége is mutatja, megint csak egy olyan lemezzel van dolgunk, ahol a hangulat sokkal inkább az előtérben van, mint a hangszeres szereplés, de nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mit is rejt a Vovin…
A pengetős hangszereknél túl nagy virga nem figyelhető itt meg (Johnsson egyszer egy nyilatkozatában kijelentette, hogy nem tartja magát egy nagy gitárosnak), viszont a dobos Wolf Simon elég szépen odateszi magát. Nagyon okosan azt a taktikát használja, amit csak nagy önuralommal bíró zenészek képesek, miszerint akár több számon keresztül nyugodtan kísér, vezet (ami dob alapvető feladata), aztán hirtelen úgy dönt, hogy pár másodpercre övé a főszerep, és leküld egy hihetetlen pörgetést. Érdekes, hogy a Secret of the Runes című 2001-es lemezen Sami Karppinen ütős ugyanezt a taktikát használja (a Summernight City befejező tétel végén, ami eredetileg egy Abba dal, pörget egy akkorát, hogy a gyanútlan hallgató hirtelen azt sem tudja hol van, miközben a lemez többi részén egy átlagosan jól képzett dobos látszatát kelti).
A dalok közül egyetlen egyet szeretnék csak kiemelni, mégpedig a zárótétel hatperces Raven of Dispersiont. Azért mert egy doom bandát megszégyenítő profizmussal ötvözik a lassú tempót és a brutális súlyt a monumentális kórusokkal. Gyorsan hozzáteszem, hogy a dal semmiféle doomos hatással nem bír, csupán a tempó és a SÚLY jellemzésére használtam.
A szövegek szempontjából a dolog nem túl egyszerű, mert egy valóságos mitológiai karnevált találunk itt mindenféle szörnnyel, angyalszerű lényekkel, a buddhista és az iszlám vallásba is átkalandozva időnként. Az egész lemezt átszövi az okkultizmus sötét hangulata, de a diplomatikus fogalmazásnak köszönhetően a fene tudja eldönteni, hogy Johnsson mit érez magáénak a rengeteg eszme közül. No meg
vannak sárkányok is.
Fontos kiemelni, hogy Johnsson nem csak a dalok fő témáit hozta, hanem személyesen komponálta meg a komolyzenei kíséretet és az összes vokáltémát is.
A felvételek 1997 december és 1998 január hónapokban történtek a németországi Woodhouse stúdióban, akárcsak – jééé – egy másik svéd emblematikus zenekar, a Tiamat pár lemeze esetében. A keverést és a masztert is ugyanaz az úr – Sigfried Bemm – látta el, mint Johan Edlundéknál. Ebből kifolyólag a hangzás az angol nyelvből kölcsönvett kifejezéssel „high end”.
Érdekes utazással, illetve annak élményével lesz gazdagabb, aki végighallgatja ezt a remekművet. Ez a zene egyszerre klasszikus, de modern is, sötét és szép, melankolikus vagy pörgős. Igazi változatos darab egy igazi zenei lángelmétől.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.