A Samael rajongók két csoportra oszthatók: az 1996-os Passage című lemez az elválasztó, tehát „-tól” és „-ig” fanok léteznek. Persze, biztosan vannak kivételek, de számuk elenyésző. Személy szerint a „-tól” csoportba tartozom, úgyhogy csupasz háttal várom az „-ig”esek ostorcsapásait e kritika miatt.
A svájciak industrial metalja közelíti meg leginkább azt az elképzelést, ami megfogalmazódott bennem az ipari és a fém keverékeként. Nem sok indusztriális metal banda létezik, amire azt mondhatnám, hogy na igen, ez már valami. (Múltkor is itt volt ez a Dominanz…na, az nagyon gáz, ráadásul pofátlan Samael kópia, így duplapluszrossz.) De nem csak a két stílus házasításában járnak élen a svájciak (legalábbis nálam), hanem abban is, hogy olyan hangulatvilágot találtak maguknak, ami csak rájuk jellemző. E hangulat rabságában élek a Passage megismerése óta, de sajnos maradéktalanul, mert a mérvadó mesterművet meg-megközelítették ugyan, de folyamatosan annak árnyékában alkotnak.
Tehát adott az 1996-os alapmű, aztán jött az 1999-es keltezésű Eternal, ami ugyan gyengére sikerült, de voltak azért jó pillanatai. Hosszabb csend után 2004-ben rukkoltak elő a Reign Of Light-tal, ekkor végre fellélegeztem, gondolva, nincs minden veszve. A 2007-ben megjelent Solar Soul egy rutinos szinten tartás volt, vegetálásnak nagyon is megtette, majd a 2009-es Above-ot hallgatva fogtam nagyon a fejem, mikor felkavarták az „-ig”-es korszakuk állóvízét, mindezt „-tól”-os köntösbe bújtatva. Nem kellett volna bolygatni a múltat, ami volt, elmúlt. Nem is sikerült nekik, de mindegy.
Itt van tehát a Lux Mundi, amivel újra visszatértek az újkori Samaelhez. Olyannyira, hogy a Reign Of Light és a Solar Soul lemezeken hallható keleti dallamokat ezúttal teljesen kiirtották (amikkel személy szerint semmi bajom nem volt, sőt…). Tehát egy nagy – ám mégsem annyira nagy – kanyar ez a svájciak munkásságában, amivel a Passage irányába navigálta XY, a zenekar lelke a Samael útját. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez az a lemez, ami a legközelebb áll a már oly sokat emlegetett Passage-hez, de a két album között eltelt mintegy 15 év hatásai, tapasztalatai mindenképpen ott lapulnak a dalokban – még ha nem is kézzelfogható módon.
Nem boncolgatom külön-külön a dalokat – nem látom értelmét. Nem látom értelmét, mert ez a tucatnyi dal annyira egységes – mondhatnám, hogy egy kaptafára készült mindegyik. Nincsenek itt igazán kiemelkedő dalok, mint például anno a Shining Kingdom, a Jupiterian Vibe, a Rain, vagy az Angel’s Decay volt – és még sorolhatnám, hiszen a „nagy mű” elejétől a végéig hatalmas dalokkal van megáldva -, éppen ezért lehet kemény dió a Lux Mundi azoknak, akik nem tudták folytatni egy-két hallgatás után a lemezzel való ismerkedést. Nekem is gondot okozott az elején, pedig oda meg vissza vagyok értük…
Mindent összevetve egy igazi Passage utánérzésű lemezt tett le arra a bizonyos asztalra a zenekar, tehát a fanoknak nem lehet okuk panaszra. Akik pedig a Worship Him/Blood Ritual/Ceremony Of Opposites Samaelre esküsznek, azoknak úgyis mindegy.
Nem siránkozok, amiért nem készült el a tökéletes Passage második része, mert ilyesmi még nem fordult elő egyetlen zenekarral sem, miért pont velük történne? A kilenc pont egy elfogult kilences, az objektív vélemények kevesebbre értékelik a lemezt, de nekem így jó.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.