A brit doom-death trónkövetelői és trónörökösei (azt hiszem joggal állíthatjuk, hogy nem volt nehéz dolguk, hiszen a csapat kortársa, az Anathema a merengős Pink Floyd által „kiúszott” vizekre, míg a Paradise Lost egy dallamosabb világ hullámaira evezett…) Evinta címmel elkészítette, illetve elkészíttette legutóbbi lemezüket, mintegy jubileumi ajándékként a rajongóknak. Megállnék mégis némi eszmefuttatásra: tegyük fel, hogy a Paradise Lost és az Anathema is hű marad a kezdeti végzet-halál stílusához… Vetélytársa lenne-e a haldokló menyasszonyomnak? Ne, inkább mégse tegyük fel! Ez van és kész. A lényeg: gyerekkorom három meghatározó angol csapatairól van szó, bárhogy is latolgatok, 14-18 évesen rettenetesen nagy hatást gyakoroltak rám. Persze azután is, de ebben az időszakban volt munkásságuk legbefolyásosabb. számomra. Jó, aki eddig kibírta, annak most folytatom a visszaemlékezést. Soha nem felejtem el, mikor egyik legjobb barátom az egyik legjobb barátjától (igen, igen!) kölcsönkérte az akkor nemrég megjelent MDB Turn Loose the Swans második lemezét kazettán (ismét igen!)… Első két dal után – idő hiányában – rögtön elindult a valós idejű (nem, nem kockáztattam meg a gyorsmásolás okozta minőségvesztést!) másolás szalagról szalagra. Aztán mikor egyedül maradtam, végighallgattam. Nekem annyi volt, megbabonázott. A The Angel and the Dark Rivernél először értetlenül hallgattuk, hogy egy mustármagnyi hörgés sem hallható a lemezen, de rövidesen azt is bekajáltuk, mint magyar éhenkórász a szusit. Nyamm! A Like Gods… némileg visszaállította a társaság MDB-ba vetett hitét. A zenekar bevallása szerint elkapkodott és meggondolatlan lemez ismét maradandó nyomokat hagyott bennem. A sorban következő 34.788%…Complete hallatán minden cimbora meghőkölt, morogtam magam is, de tetszett – bevallom. Gondoltam, jól beszívtak, lesz ez még másként is (de így is jó, hehe!). Majd a The Light…-Dreadful-Songs of Darkness-A Line… mesternégyes (köszönet Pistike66-nak a lektorálásért! 🙂 ) múltidéző próbálkozását meghallgattam ugyan, de felhőtlen élményeket nem nyújtottak számomra – legalábbis akkor. (E lemezek elhivatottjainak mentségként annyit, hogy akkoriban a metál szcénától besokallva más irányban tapogatóztam, de meghallgattam a MDB anyagait, nem úgy, mint egyéb fém lemezeket…) A For Lies I Shire-rel viszont újra „ősrajongó” lettem, mi tagadás.
Szóval – hogy ne személyeskedjek már ennyit -, elérkeztünk az Evinta című emléket állító lemezhez. Ez volt a legzűrzavarosabb találkozás – ha lehet így nevezni -, mivel tudtam, hogy van ez a megnyilvánulásuk, de hidegen hagyott: azt gondoltam – mélyebb betekintés híján -, hogy egy szimpla válogatásról van szó, így bele sem hallgattam. Aztán hónapok múlva ért a meglepetés, miszerint itt bizony a legjobbnak ítélt dalok klasszikus (komolyzenei, vagy inkább komolyzenei hangminták segítségével újraértelmezett/újraírt) átdolgozásairól van szó, amit nevezetesen a Bal-Sagoth billentyűsére, Jonny Maudlingra bíztak. Három CD-s pakkról van szó, melyen átlagban 8-9 perces kompozíciókat hallhatunk. A lényeg: ez a Jonny áthangszerelte, átértelmezte, „átsajátította” a brit arcok legjobbnak vélt pillanatait neoklasszikus hangszerelésben: üstdobok, vonósok, fúvósok…
Sokáig foglalkoztatott a kérdés, miszerint komolyzenei, neo-komolyzenei avagy szimplán a My Dying Bride ál-komolyzenei átirataiként tekintsem ezt a lemezt. Utóbbira voksoltam. Komolyzenei nézetből balgaság lett volna mondjuk egy Megnevezhetetlen Beethovenhez hasonlítani, aztán neo-classicalban sokkal komolyabb dolgokat is hallhatott már a közönség, így maradtam a „puritán” átiratok mellett.
Jonny nem túl merészen, de annál inkább megfelelően nyúlt a végzet császárai legkiemelkedőbb darabjaihoz. Rögtön a nyitó In Your Dark Pavilon című alig több mint tíz perces eposz a Like Gods of the Sun For My Fallen Angel című ős-gyász dalának zenei motívumaira építkezik. Már ebből a dalból kitűnik, mi az amire számíthatunk a lemezek hallgatásakor: emelkedett, főleg zongorára, vonósokra és – Aaron kinyilatkoztatásai mellett – női énekre. Előrevetítem hogy aki nem ismeri, nem szereti a My Dying Bride munkásságát, az ne is próbálkozzon ezzel a lemezzel! Ne próbálkozzon, mert nincs értelme. Kb. olyan lehet ez, mint pl. egy Madonna fanatikusnak death metal köntösben hallania kedvenc elődadóját. Vagyok olyan szerencsés (?) helyzetben, hogy a MDB-ot és a komolyzenét is imádom, szóval duplapluszjó – hogy a Samael kritikára hivatkozzak… Háhhá!
A lényeg: nem történik ezen az Evinta lemezen semmi különös, csak az, hogy nyugodtan, kimérten át lettek hangszerelve a nem tudom ki által legjobbnak ítélt MDB dalok. A Your River című klasszikus, a Turn Loose the Swans lemezről az Of Lilies Bent With Tears kezdetén köszön vissza gyönyörű női vokállal megfűszerezve. Új hangszerként megjelenik a csembaló is, kicsit visszább utaztatva a hallgatót a jelenkortól. De a neoklasszikus Elend évekkel ezelőtt térdrekényszerítően jobbat alkotott. (Máris hasonlítgatok, úgy érzem, mégis muszáj…) Nincs baj a megszólalással, sem magukkal az átiratokkal, de egy komolyabb ál-komolyzenész sokkal többet ki tudott volna hozni a britek dalaiból… Elismerem Maudling munkásságát; nem lehetett egyszerű és hétköznapi stílusgyakorlat az, ahogy áthangszerelte a dalokat, de ha mégis a mostani újklasszikus csoportokra gondolok…sokkal – jó értelemben – sirasztóbb is lehetett volna ez a cucc.
Öröm visszagondolni a rég hallott melódiákra. A mesterkélt hangszínek közül a fuvola a legkirívóbb – a süket is hallhatja, hogy nem élő hangszer -, de a többi nagyjából rendben van szerencsére. Még ezek a szintetikus virtuális hangszerek is felemelő hangulatba tudnak keríteni (pl. a The Distance, Busy With Shadows című dalnál, ami a másik kedvencem). Aztán ott van az Of Sorry Eyes In March, ami a legkirívóbb a maga dark ambientes utaztató hangulatával (harmadik kedvenc).
Összességében: elismerésem, fejhajtásom Maudling előtt: nem lehetett egyszerű meló összehozni ezt a csodát. Azon túl, hogy a szívemben 10 pontra értékelem ezt a cuccot, a hallójárataim csak nyolcra. Melyikre hallgassak, melyikre hallgassak? Legyen nyolc és fél!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.