Dirty Dogs
Fekete mámor

(Self Released • 2011)
maniac
2012. január 14.
0
Pontszám
10

Tavaly novemberben jelent meg „Tatabánya legmocskosabb Rock n’ Roll kutyáinak” új, második albuma, ami nem meglepő módon egyenes folytatása az első/előző Kutyaként élsz című albumuknak, vagyis itt is meggyőző hitelességgel játsszák a Tankcsapda/Sex Action-féle mocskos rockot. Ha már folytatás, akkor az előrelépést is jelent, nem igaz?

A refrének továbbra is az erősségei a bandának. Könnyen megjegyezhetőek, ami megerősíti azon véleményemet, hogy a srácok nem stúdió-zenészi pályafutásra akarnak berendezkedni, hanem állandóan mozgásban, koncerteken akarják bizonyítani tudásukat valamint létjogosultságukat a hazai zenei életben. Ez a fajta hozzáállás nekem nagyon szimpatikus és a koncertjeik listáját elnézve jó úton halad a szekér.

Első hallásra meglepően súlyosnak éreztem a lemez hangzását. Ehhez aztán sitty-sutty hozzászoktam, köszönhetően a kiváló hangulatú szerzeményeknek. Itt kell megdicsérjem Atesz barátunkat a gitár szólókon végzett remek munkájáért, melyek egyfajta vezérfonalai, sajátosságai a daloknak.
A korábban említett TCS/SA hasonlatot annyival ki kell pótoljam, hogy nem lehet nem észrevenni a stílus megteremtőinek az amúgy-egyébként-is-isten-király-császár-über-fasza Motörhead jelenlétet, utánérzést észrevenni a dalokban. Gondolom tudatosan, egyfajta tisztelgésnek szánták, de ha nem sem érdekel, mert ez így jó.

Az Itt van az idő-höz már forgattak is egy klippet, ami valószínűleg nem fog a tv-kben helyet kapni, úgyhogy belinkelem ide.

Dirty Dogs - Itt Van Az Idő

Egyfajta kakukktojás az Esküdj vérrel című szerzemény, nemcsak azért mert itt vendégeskedik az Ideas énekes Kun Anita, az Agregator-os Mikus Tamás és a Cross Borns-ból ismerős Maya (aki még a záró Túl a falakon darabban is szerepel), hanem mert ez a dal talán a „leglágyabb” az összes közül. Afféle kis sziget ez, ahol a hallgató picit megpihenhet, ellazulhat. Mindezt úgy sikerült elérniük, hogy maga a dal üteme nem lassabb a többiénél. Ugyanaz a koncepció igaz rá, mint a másik nyolcra, mégis van benne valami, ami kiemeli, egyedivé teszi. Nagy köszönet érte. Nekem ez a No.1.
Nagy kedvenc még a már említett Túl a falakon is, de igazán nem tudok jobb leírást adni a többi dalra, mint hogy együtt alkotnak tökéletes egészet.

Off: Ez amolyan faszverés, de meg kell kérdezzem, hogy csak nekem tűnik úgy, mintha a Mint a jég című dalban egy Ákostól már hallott riffet használtak volna fel?

Mivel jelen ismertető írásakor még csak a banda web-oldaláról letölthető mp3 formátumú anyag állt a rendelkezésemre, a külalakról ezúttal sem tudok bővebben nyilatkozni, de úgy hiszem nem kell majd csalódnia senkinek aki beszerzi az Edge Records gondozásában megjelent anyagot. Úgy meg pláne, hogy a hírek szerint az albumhoz 9 dalt hozzáadtak a debütáló anyagról. (Zárójelben jelzem csak, hogy a Kutyaként élsz anyagon 10 dal + Intro volt található)