A 2009-es A Wave of Bitterness után 2011. decemberében jelentkezett Peter Bjärgö második szólólemezével, a The Architectic Of Melancholyval. S hogy lássuk, nem tétlenkedik, még 2012 első felében napvilágot lát majd egy Arcana kis- és nagylemez is. Panaszra tehát egyáltalán nem lehet okunk, de lássuk, mivel rukkolt elő ezúttal a svéd hangulatmágus.
Rögtön az első, címadó dalban ahogy berobban az üstdob és a már megszokott, pazar módon kikevert billentyűk felkúsznak a mélyből, kétség nem fér hozzá, hogy ismét minőségi produkció fültanúi lehetünk. (El kell ismerni, Peter az idők folyamán nagyszerű hangmérnökké avanzsálódott.) A majdnem hét perces dal egyetlen gitárhangszínnel előadott témára építkezik, folyamatosan bontakozik ki. A háttérben gyönyörű női vokálok támogatják főhősünk mély, föld alól felzúgó orgánumát. Eksztatikus!
A Bittersque végletekig elnyújtott hárfája lélekre ható. Nem minden esetben pozitív a hatás, bár meggyőződésem, hogy ez csak hozzáállás kérdése… Nagyszerűen utaztatnak a mesterien megkreált hanghullámok. Az utolsó mozdulat emléke…
Visszatérünk a gitárhoz a The Hidden Compass-szel, ami elsőre nem sok jóval kecsegtetett, de szerencsére nagyszerűen el lettek találva az akkordbontások, s a dal végére mekapjuk a hamisítatlan P. B. vokalizálást is, ezúttal is kristálytisztán, hála a Charter Oaknak.
A Wave Of Bitterness autentikusságát ezúttal majdnem száműzte főhősünk a lemezről. Ütősök elvétve vagy egészen más megközelítésből hallhatók csak, mint azt az utóbbi lemezeken megszokhattuk. Amik vannak, azok is inkább az Arcana harmadik, …The Last Embrace című lemezén megismert dolgokra emlékeztetnek, mint például az Apathy című szerzeményben. Hogy a kivétel erősíti a szabályt mondás itt is érvényesülhessen, a The Death Of Our Sun által azért ismét feldörrenek a törzsi ritmusok.
És ami nélkül nem lehet: a széteffektezett, végletekig kitartott lecsengésű zongora. Ezt kapjuk a Sleep Dep.Loop1 című záró tételben.
Peter Bjärgö bármibe is kezd, neve biztosíték a minőségre. Stílusa rendkívül kiforrott és egyedi. Megismételhetetlen. Bár messze nem ez a lemez lesz életművének csúcspontja (mint ahogy az előző szólólemez sem – számomra legalábbis biztosan nem), az elismerés és a vállveregetés mindenképpen jár. Gondolkodáshoz, vagy éppen a fej kiürítéséhez, lazuláshoz, de görcsöléshez is, kitárulkozáshoz ugyanúgy jó, mint beforduláshoz, csak tudni kell, hogyan közelíts…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.