Latin dömping van most épp a szerkesztőségben, legalábbis a promós anyagokat illetően. Alig egy hete írtam a spanyol In Loving Memory lemezéről, most meg itt vannak az olaszok Turinból. A Black Propagandát három úriember alapította meg 2007-ben, név szerint Ian Binetti gitáros, Eric Di Donato dobos és a tavaly lecserélt basszer Federico Tinivella. Jelenlegi énekesük Jacopo Battuello csak 2010-ben csatlakozott, és akkor ezennel szépen be is mutattam a bandát.
A Metal Archives thrash metalnak írja az anyagot, ami fedésben is van a valósággal. A thrashből is a lendületesebb, kísérletezőbb fajtáról van szó.
Intró az van…:-) Légiriadó sziréna és egy gázállarccal kínlódó ember lihegése vezeti fel a szeletelést, utána a banda védjegyének is titulálható énekes üvöltése következik, majd blastelés. Nyilván ezt mindenki lefüleli, ha a cuccot beszerzi, csak kedvcsinálóként említettem meg, mert thrash metalban nem mindennapi jelenség a blastelés. Hallani tehát, hogy nem egy dimenzióban gondolkodik ez a zenekar, ügyesen tűzdelik meg a spagettijüket ezzel-azzal…
Battuello nagyon jól tolja a Phil Anselmora hajazó témákat. Olyan, mintha ötvöznénk a texasi csoda orgánumát a Hatesphere egykori torkáéval Jacob Bredhaléval (zeneileg is érvényes a párhuzam a Hatesphere-rel időnként). Viszont túl sokat tekeri a dolgot, felesleges minden sor végére egy kunkort odatenni, mert így sok lesz a jóból. 82-es születésű, szóval kétséges, hogy elnövi-e ezt a túlzott lendületet. Majd ha esetleg a hangszálai berottyannak, a dolog szépen beszabályozza magát. De ez csak kukacoskodás, akik szeretik az ilyent, azok engem fognak hülyének tartani. Kicsit objektívebb kritika viszont az, hogy a metalcore-ra jellemző hisztis őrjöngés sem tett jót a tetszési indexemnek.
A gitáros arc szépen teljesít, jópofa ötletekkel is meg van áldva az agya – keze, és tekintettel arra, hogy thrashről vagy szó szólók is feltűnnek. Meg pár helyen halottam némi Machine Headet idéző nyikorgást is. A dobos kemény, és aprít, nagyon szépen vezeti végig a lemezt. A basszer Igor Sbroggiò játékát viszont sikerült szépen beleveszejteni a zakatolásba, ejnye-bejnye…
A Nadir Music gondozásában látott napvilágot ez a debütanyag 2011 november 21-én. A master és a keverés hagy némi kivetnivalót maga után. Egész pontosan a dobbal van bajom, mivel a triggerelést nem sikerült szinkronba hozni az akusztikus dobsávokkal. Rém idegesítő az, amikor mindenből kettőt hallani (lábdob, pergő, de leginkább a tamokon jön ez le rendszerint). A gitár meg egy picurkát torz, de végülis nem jazzról van szó, így még a belefér kategória.
Igazából nem üt nálam az ilyesmi akkorát, hogy 8 pontra tartsam, kivéve ha kivonom a szubjektivitást is a dologból. Ugye itt most nem az a feladat, hogy elmeséljem, milyen zenét szeretek, és milyent nem. A tárgyilagosság talaján maradva tehát ez egy kiváló thrash metal anyag, időnként HC-s szavalásokkal is, máshol göteborgi melódiákkal. Az About Me-ben nagyon jó harmóniaváltások vannak.
Ha némi pikantéria is kell a műfaj kötelező védjegyei mellé, tudom ajánlani.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.