Most kezdhetném ezt a kritikát afféle fellengzős dumával, hogy Magyarországon milyen erős a death metal mezőny, de mégsem teszem, mert ez nem igaz. Ahogy nem igaz ez a megállapítás a black mezőnyre, és más true metal műfajra sem. Magyarországon a metal zenei színtérre is betört az elüzletiesedés jelensége, hiszen elég csak egy pillantást vetnünk a pár napja lefolytatott Fonogram cirkuszon kiosztott díjakra… :-D. A lengyeleknél, a ruszkiknál, de nyugat felé tekintve a franciáknál nagyon nincs ez így. Északról meg ne is beszéljünk.
Nos, ez a horda, vagyis a Death Warrant kötve hiszem, hogy valaha is eljut ilyen „magasságokba”, mint a Fonogram, de ezt amennyire gyanítom, annyira remélem is. Mert akkor valami már nem lesz velük rendben…
Pont annyira koszos és mocskos ez az EP, ami hihetővé teszi az egészet, illetve amennyire annak kell lennie. Nem tudom, hogy ez szándékos, vagy csak az anyagi lehetőségek eredménye, de pont rendben van a dolog.
Egy 12 és fél perces death metal orkánnal van szerencsénk most megismerkedni négy tétel segítségével. A zenekar öt tagú, a klasszikus felállás keretében. Mivel elég rövid az anyag, én hozzácsaptam a 2010-es Echoes of Degraded Colours EP-t is a hangpróbához.
A Death Warrant 2003-ban alakult a Hortobágyot a Hajdúságtól elválasztó Balmazújvárosban, és 2007-re sikerült az állandó tagságot kialakítaniuk.
A Split EP-ről azt írja a csapat, hogy teljes egészében a próbateremben készült, illetve a stúdióban lett leimprózva, így nyersebb, kevésbé tervezett az összkép.
Ha hasonlítani szeretném a játékot valamihez, a Cynic jut eszembe, legalábbis a gitárok harmóniameneteit és a basszustémákat figyelve. A dob a hagyományosabb megközelítést tálalja, de kellően megalapozott technikailag és pontos, határozott.
Szóval a progos hozzáállás adott, a dalszerkezetek eléggé sajátos módon vannak összepakolva.
Külön kiemelném a torokmunkát, hiszen Suba János egyedül van megnevezve, mint hörgőgép, és nagyon színesen tálalja ezt a kellemes tevékenységet. Néha mély gyomorhörgést hallani, aztán ügyesen fordítja át a tónust a blackes varjak károgása felé.
A Split egyébként zeneileg/technikailag előrelépés, és számomra a hangzásban is, bár a fent említett problémakört a másik oldalról szemlélők biztos visszalépésként élik majd meg a 2010-es anyaghoz képest. Bár ez a hangzás korántsem rossz, szal nekem nem csak ezért tetszik (amiért egyébként szokott). Minden elég jól kihallatszik, külön bejön a szólógitár hangja. Ami újítás még (vagy fejlődés), az leginkább a tempóban nyilvánul meg, hiszen mindkét véglet felé közeledik az anyag. A zenei eszközök is kibővültek, néha ipari effekteket hallani, valamint mintha szintik is megszólalnának és a sörnyitós bevezető utáni első dalban női hang is feltűnik. A hölgy neve Natalie Dimanovski.
A basszer nagyon jól alatta szól a gitárnak, a két hangszer megkülönböztethető, nem úgy szól a cucc, mintha egy darab nagyon mélyre EQ-zott gitárral vették volna fel. És ez azért is jó, mert így szépen kihallatszódnak a slap futamok.
A The Inside-ben van egy érdekes kiállás, amikor a dob-basszus játék lép előtérbe, alatta meg egy eléggé betépett női hang kelt kellően káosz hangulatot.
Az anyagot az R33 Stúdióban vették fel, keverték és maszterelték 2011. novemberében.
A borító viszont ronda, vagy inkább úgy mondom, hogy igénytelen. Ez a pontszámban nem számít, hiszen itt külön fül van a külcsín pontozására. Ennek a bandának sem ártana nagyobb nyilvánosságot biztosítani, de ahogy már megszoktuk, ebben az országban nem ez a törekvés…
Remélem két EP után mihamarabb egy lemez is bekanyarodik a célba.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.