Amikor az Európa Kiadó 1981-ben megalakult, egyrészt senki nem hitte, hogy ennyire sikeres lesz a csapat, másrészt a tagok nem is akarták ezt. Nemhogy nem akarták, hanem igazából a téma fel sem merült azokban a lepukkant próbatermekben, ahol a működésük elkezdődött. Az első koncertjükön ötven ember volt, aztán a másodikon ezerkétszáz. Kiss Llászlótól (basszusgitár) kérdezték meg, hogy ennek mi volt az oka… lehet tudni? A válasz: Nem.
Menyhárt Jenő és Müller Péter az U.R.H. nevezetű neoprimitív botrányzenekarban zenéltek együtt, és viszonylag hamar kiderült, hogy bár túl nagy ellentétek nincsenek közöttük, mindkettejük egója egy teljes színpadot kíván. Ha Müller Péter dalszövegeit 10-esre tartom, akkor Menyhárt Jenőéit 9-esre. Igen… Érdekes ez a dolog, mert sosem foglalkoztattak nagyon a dalszövegek, hiszen a kedvenceim nagy százalékban vagy sátánista hülyeségekkel riogatnak, vagy az elvontság végpontját jelenítik meg, amiket boncolgatni már egyenesen felesleges, de legalábbis lehetetlen. Az U.R.H. és az Európa Kiadó (meg a Neurotic és a Sziámi is) viszont olyan szövegvilággal bír, amit egy átlagos, a gondolatiságra valamit adó, és főleg a világban nyitott szemmel járó ember képes felfogni, valamint saját nyomora felrémlik a hallgatásuk közben, plussz az is, hogy a szövegíró közösséget vállal vele a nyomorában.
Ennek a zenekarnak a stílusa egészen rendhagyó, hiszen megfér a repertoárukban olyan epikus hangvételű pszichedelikus remekmű, mint az A csend, vagy a Romolj meg, a brutális társadalom és emberbíráló Itt kísértünk, („…a kurva életbe egy…”) Igazi hős, vagy a helyzetkomikumra épülő Rendőrlány. Már az is vicc tulajdonképpen, hogy a 2004-es A38 hajón a „csatlakozás” „”örömére”” koncertet adó banda előadta az Európa kiadó című dalát. A refréneket levágva a szöveg így szól:
Athéni szél és spártai esô,
Ülünk a tűznél, én meg az idô,
Az éneklés évei lassan elmúlnak,
A nagyra nôtt lelkek a pincékbe bújnak.
Megrémülök a hangomtól,
El fogok tűnni a rock and rollból,
Olyan már mint egy menekülttábor,
Mindenki itt van, aki nem elég bátor.
A jövô idô merénylete,
A tinédzserek vad élete,
Megszülettél, védd meg magad,
Temesd el a halottakat!
A hírnök jön, és integet,
Hírek már rég nincsenek,
Rég nem háború, rég nem béke,
Felizzik a vágy villamosszéke…
Lehet vitatkozni a dologról, de én ezt nem érzem egy hű de vidám üdvözlődumának.
Ennyit az előzményekről. A cikk aktualitását az jelentené, hogy a múlt héten a Veszprémi Utcazene Fesztiválon a sok hulladék zenekar közül ez volt az egyik, amit színvonalasnak tartok. NAGYON ritkán megyek koncertekre, de ezért 500 métert kellett gyalogoljunk, és az eső sem volt annyira valószínű. Lehetne az írás akár koncertbeszámoló is, de ahhoz más itt jobban ért…
Pár szóban csak…
Alig ismertem meg Kiss Llászlót a színpadon. Először azt hittem, hogy valami csúnya nő játszik a basszeron. Aztán leesett, hogy neki nőtt meg a haja. A játéka csak a szokásos precizitással volt tálcára helyezve, és mivel az Európa Kiadó egy zeneileg nagyon kiegyensúlyozott rock muzsikát szolgáltat, így a hangszer hangereje is totálisan rendben volt. Összességében a dobot hallottam néha talán egy kicsit hangosnak, de annyira nem volt zavaró. És sajnos nem Magyar Péter ütötte. Nem derült ki számomra miért, és ahogy puhatolóztam, feltűnt, hogy a zenekar és a szervezők sem óhajtják a miérteket ecsetelni. Nem sikerült hát ezt megtudnom… Csak tippjeim vannak, de a tippek kimondása már bulvár, úgyhogy hagyjuk is…
Menyhárt Jenő karizmája félelmetes, a kor nagyon jól áll neki. Igazából Menyhárt Jenőt sosem tudtam fiatalabbnak elképzelni, és sosem feltételeztem róla, hogy egyszer még öregebb is lesz. Mindig magázza a közönséget, és ezen az eseményen hangosan viccelődött azon, hogy kérnek tőlük dalokat, majd megjegyezte, hogy az Európa Kiadótól nem lehet kérni dalokat, az Európa Kiadó mindig azt játssza, amit akar.
Ezt hála Istennek eljátszották. Ezt tartom a magyar pszichedelikus rockzene egyik legnagyobb alkotásának:
Aha… Néha hamis, meg az ének sem hibátlan, de aki ezen fennakad, az soha többé ne hallgasson Kiadót, mert csak idegesíteni fogja. A veszprémi koncerten Jenő megjegyezte, hogy:
„…Szóval kifütyülték a hangolásomat hölgyeim és uraim… Így is beszélhetünk… Legközelebb nem hangolok.”
Az És mindig csak képeket… is egy koncertlemez, ami a Katona József Színházban lett rögzítve 1994 januárjában. Bizony! Ülőkoncertet tessenek elképzelni. Egyetlen egy stúdiófelvétel van rajta, mégpedig az utolsó dal, a Tengerpart, amit az előbb linkeltem koncerverzióban.
A színpadon ekkor a következő személyek álltak: Menyhárt Jenő – ének, gitár, Kirschner Péter – gitár, Dióssy D. Ákos – szintetizátor, Varga Orsolya – szintetizátor, Kiss Llászló – basszus, Magyar Péter – dob.
A koncert egy olyan húzással ér véget, amire nem tudom volt-e már példa máshol… A zenészek neveinek felsorolása közben az adott személy kihúzza a hangszerből a zsinórt, odaadja egy kollégának a Grundból, aki folytatja, így mire végetér a dal, az Európa Kiadó eltűnt, és már a Grund zenekar áll a színpadon, akik befejezik azt… Itt szemlélhető le az akció 6:56-tól. A legfifikásabban Magyar Péter személyének lecserélése zajlott (egy 8:43-tól látható):
A nyolcvanas évek elei botránykoncertek elég hamar megszűntek létezni, hiszen a csapat tagjai szépen lassan megtanultak zenélni, a légkör megmaradt, hiszen azok a társadalmi problémák, amik akkoriban jelen voltak, mára nemcsak nem tűntek el, hanem inkább elmélyültek. Az Európa Kiadó sosem foglalt állást politikában, de az nagyon lejön, hogy véleményük van, és ha figyelembe vesszük az is, hogy jelen világunkban sem a jobb és sem a baloldal nem a dolgát teszi, igazából lényegtelen is, hogy szavazáskor hová tesszük az ikszet.
Sajnos fájdalmasan igaza van a zenekarnak… Hallgassák csak meg ezt a dalt. Jenő tánca bónusz hozzá :-D:
50 perces interjú a zenekarral:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.