Infidel
Eviscerate Yourself (EP)

Xhavael
2012. október 23.
0
Pontszám
7

Úgy látszik, mostanság nagy divat lett az a típusú black metal, melyben sűrűn előfordulnak death metalosabb elemek is. Hol is van már az aranykor, amikor a Darkthrone Under a Funeral Moon albuma láttán eltátották szájukat a hitetlenkedők, és mindenkiben gonosz gondolatok százait ébresztette. Bár az Infidel magát szimplán black metalnak tartja, véleményem szerint egyáltalán nem nevezhető csak annak, sokkal összetettebb attól. Mikor megláttam az albumdesign-t, illetve magát a CD-t, reményekkel teli gondolat futott végig az agyamon; talán ismét igazi, ősblack került a kezeim közé?! Sajnos nem, de ettől még az Eviscerate Yourself névvel fémjelzett 2012-es EP igenis jó kiadvány lett.
A formáció Lengyelország szívéből, Wrocław-ból indította gyülölettel átszőtt hadjáratát, 2006-ban. Első nagylemezük, mely 2009-ben az Ejaculating Chaos címmel jelent meg picivel ütősebb anyag lett számomra, ám nézzük, miből is élünk.
Egyre kevésbé jellemző a mostani együttesekre, hogy intróval fáradozzanak. Ez valahol jó is, hiszen nem annyira illik ehhez a muzsikához, viszont számomra kissé hiányérzetet kelt; várnám a sötét traktusokat, melyek felvezetik a közelgő apokalipszist. Nos, ezen korongon sincs ez másképpen, teketóriázás nélkül csendül fel a nyitódal: Praise othe One. Többször is megnéztem, nem máshogy írandó-e a cím, de úgy vettem észre, a srácok direkt akarták így. Dübörgő, tapinthatóan erős atmoszférával bíró nóta ez, kifejezetten tetszett. 
Másodiknak a címadó dal hangzott el. Most vettem csak észre, miután visszahallgattam az első számot is, hogy mindkettőben néhol pontatlanságok mutatkoznak dobjáték terén. Eme némileg zavaró tény ellenére nagyon kellemes kis muzsikát hallottam, a vége felé egy kis death-es szólórésszel.

Zenehallgatás közben megcsodáltam a tetszetős bookletet, ami a CD-hez járt. A kifejezetten mocskos black metal stílust idézi, ám az igényesebb módon értendően. Ami engem zavart, hogy a dalszövegekben a szavak, betűk össze-vissza vannak csúsztatva, így elvetve az elementális esélyét annak, hogy kiolvassunk bármit is belőle.
Közben elindult a Chaos Blood Blasphemy is. Itt már némileg több black hatást véltem felfedezni, ám még mindig sok-sok hörgés bukkant fel a károgások közepette. Mint mondottam volt, nem probléma ez, csak tőlem áll némileg távol a death metal stílus. 

Egyre beljebb rágtam magam az EP-be, és sajnos még több helyen bukkant fel a pontatlanság. Ez elég elszomorító, révén egész jó lenne az album maga. Ám ezen tény felett nem tudok elsiklani, és ki kell mondjam; erősen rontja a megítélésemet a zenekar irányába.

Záró taktusnak a The Plague hallható, némi dobjátékkal az elején, ami nekem speciel kicsi kubai életérzést nyújtott. Ám tovább hallván a nótát, meg kellett állapítanom, hogy talán az egyik legerősebb szerzemény lett, többször is meghallgattam.
 Véleményem szerint várni kellett volna még picit ezzel az EP-vel, ám el kell ismerni, a maga módján ütős lett. Ha figyelmen kívül tudja az ember hagyni a vétéseket dob terén, abszolút élvezhető. Enjoy!