Bevallom őszintén, nem vagyok olyan mélyreható ismerője Lengyelország metálvilágának, hogy megítéljem a Hellectricity valódi „szupergrupp” értékét, de az mindenesetre gyanakodásra ad okot, hogy a frissen alakult kvartett (2009) első lemezét a Metal Mind Productions adta ki, a producer pedig Arek Malczewski (Behemoth, Decapitated) volt. A tagokat is rutinos zenészek adják: Rufus – ének (Corruption: 1991-ben kezdtek; Doom/Death, Stoner), Kuba – gitár (Hedfirst:2000-től léteznek; Post-Thrash/Groove), Przemas – gitár (Lostbone: 2005-óta alkotnak; Metalcore) és Wiśnia – dob (Carnal 1999 a megalakulásuk éve; Doom/Death), így már egy lépéssel közelebb kerülhetünk a nagycsapat fogalmához. De mert éppen most jöttem meg egy kétnapos készségfejlesztő tréningről, egyből megtoldom az előző levezetést azzal, hogy ezek mind előítéletek, az első benyomást színező adatok. És mert nem bölcsészek vagyunk, hogy lexikális tudásunk alapján legyünk skatulyázva (éljen a klausztrofóbok zárt forradalma!), pláne nehogy mi is ezt tegyük, nézzük inkább a lemezt.
A borító. Mindenki azt gondol róla, amit akar, hiszen láthatja. Részemről a szörnyű jelző elég kritikát ad. Viszont a teljes cd anyagát a kezemben tartva én tovább is tudom tolni a csalódás nyikorgó kerekű szekerét. És fogom is: érthetetlen. Ez a jelző már a számok leírásához gémkapcsolandó, ugyanis a szövegekből csupán 3-6 sort kapunk dalonként. Ez így „kettő az egyben” módjára egyszerre meríti ki a túl sok és a túl kevés fogalmát. Hiába a vidám fotók, a szép betűk, a profi kidolgozás, ha van is benne tartalom, meg nincs is.
A zene. A lemez, mint az oldalt látható, a Silver Bullets-szel indul. Markáns riffelés, sodró tempó (itt-ott megállítva lélegzetvételnyi időre a buldózert) és meglehetősen egyszerű énektéma, gitárszóló jellemzi. A tétel szerkezete annyira tökéletes, hogy a thrasht már az anyatejjel magukba szipákoló hallgató szinte előre tudja, hogy mi lesz a következő húzása a dalírónak. Ez nem baj, a műfaj erősen korlátolt eszköztárral bír és ha nem akarja egy banda azt megújítani, vegyíteni valami egészen oda nem illő furcsasággal, hogy egyedinek tűnjön, csak szeretettel alkotni benne, akkor a póráz nem engedi az eredeti karótól túl messze. És itt most le is szögezem az előző mondatomat egy olyan hirdetőtábla kellős közepére, ahol azon kijelentések szerepelnek, amikre szájból nyálat lehet elhelyezni megfelelő dinamikus behatással. A Salem Blood ugyanis nem a vegytiszta ős-thrash metal legújabb leporolója a Metal Church, Metallica, Slayer, Megadeth, Sodom polcon, hanem a bluesosabb, groove-osabb, punkosabb, de leginkább heavysebb nyomvonal kiszélesítője.
Ha muszáj lenne (már pedig nem az, de a belső énem azzá teteti velem), hogy megnevezzek egy lemezt, ami elsőre eszembe jut a lengyelek debütjéről, akkor az a Metallica Loadja lenne. Kevesebbet koptatódik a duplázó, mint amennyit igen, az üvöltés is dallamos (persze senki ne keressen benne oktávugrásokat, félhangokat, bonyolult nyújtásokat, finom hangszálrezegtetést), a dalokból pedig előszeretettel hagyják el a nyakatekert gitárszólót. Ezeket nem negatívumként írtam, csupán előre figyelmeztetem az agresszióra éhes, csorgó nyálú thrash-fanokat, hogy rossz helyen kutatkodnak, ha új kedvencet akarnak avatni a késő esti pitbull sétáltatáshoz. Magam is a korai vadság híve vagyok, ha ebből a műfajból válogatok magamnak a vonatra hallgatnivalót, viszont a Hellectricity-féle szenvedélyes megközelítés is előszeretettel előkerül a már említett tömegközlekedési eszközön. Egy az, hogy a finomságok teljes hiánya viszonylag nagy háttérzaj mellett is szórakoztatóvá teszik a lemezt. Megfontolt dalok ezek, nem kockáztatnak a srácok, elég kiszámíthatatlan az élet sajnos magától is, játsszák amit szeretnek. Meggyőződésem, hogy a próbateremben nem csak a rekeszszám fogyó sör miatt lehet náluk jó hangulat. Kihallatszik a jókedv, a móka, a kacagás a dalokból, noha nem happy-metalt rögzatettek a korongra.
Elsőre nem ért célba nálam a Salem Blood, túl kiszámíthatónak és ismerősnek tűntek a témái, viszont a ráfordított idő és figyelem előtérbe helyezte a lemezt, előszeretettel hallgatom munkavégzés közben. Szórakoztat! És könnyen lehet, hogy ezzel nem leszek egyedül…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.