Fiatalság bolondság. Mondják a semmittevésben tehetséges korosabb neurourak, akik önmaguk feszélyezettségével irigykedve nézik a bohó korban korlátok nélkül alkotókat, az önmegvalósítókat. Cö-cö-cö, hagyják el ajkukat bal kezes legyintés kíséretében a gúnyos fonéma és nyomnak egyet a tv távirányító csatorna léptető gombján. De azért fél szemükkel és mindkét fülükkel továbbra is a szabadságfokot hatványozottan felhasználó sihederekre koncentrálnak, készen arra, hogy bármikor közbeszúrjanak egy lassításra és megfontoltságra tanító anekdotát.
Ránk hatottak ezek a tanulságos történetek anno? Igaz, akkor, az átkosban még másról szóltak, de a nevelés, a belátásra szorgalmazás, a lehetetlen megvalósításának gátolása már akkor is ugyanez volt.
És ha a kérdésemre határozott nem a válasz, akkor a 2010-ben alakult fiatal olasz gárda március 11-én megjelent bemutatkozó lemezéről felesleges is írnom, úgysem gerjed antennájuk az adásomra. És ami a legkritikusabb a dologban (mert időnként önkritikus is tudok lenni), hogy nem is baj.
Mire gondolok pontosan? A Speed Stroke, mint együttes és mint lemez egészére, kezdve a borítótól, befejezve a The Hunt című záró számig.
Kezdem az elején. Ha információkat, pláne ha frisseket szeretnék megtudni róluk, akkor a saját oldalukon hiába folytatok vadászatot, csak másnapos holmikra lelhetek, és azok is csak korlátozott számban. Viszont hódolva az új divatnak, szinte mindenük közszemlére lett bocsátva az orcatár oldalukon. Mondjuk az sem sok és még hiányos is, de annyi minden nincs is még a hátuk mögött, mint mondjuk a Manowarnak.
Folytatom a csínozásos eszközökkel, mint megjelenés, logó, lemezborító stb. A ruházatot, frizurákat, arcvonás-kiemelő nőiesítést mindenki elhelyezheti maga, ki-ki saját vérmérséklete és beállítottsága alapján a cuki és a ciki skálán bárhol. (Én már konzervatív módon itt elkezdtem a cöccögést.) A zenekari név célkeresztes, véres, death-be hajló mivolta sem biztos, hogy illik a játszott könnyed r’n’r futamokhoz, de ők tudják, hogy miért e mellett döntöttek. Biztosan illett a nevükhöz. (Cö-cö-khm…) A lemez fizimiskája viszont egyenesen visszataszító. Nem mertem otthon a gyerekek miatt az asztalomon hagyni, a fiók mélyére rejtettem, közvetlenül a frankhitelem szerződése alá.
A zenét hallgatva újabb kérdőjel karcolódott képzeletbeli palatáblámon. A mai dalok már nem megzenésített versek, művészi(es) alkotások? Mert ha igen, akkor hová lettek a rímek? Engem kimondottan irritálnak az efféle sorvégek, mint tonight – sleeping – it rains – my eyes, vagy a to say – only one – morning – in the night. És ha egyedi lenne e költészeti műremek, akkor nem sírnék most sorokat tele, de sajnos túlságosan elburjánzott az igénytelenség, nem tűrhetem szó nélkül. (Mint tudjuk, Paksi Endrénk még azonosíthatatlan állapotban is remekebb sorokra képes.) A szövegeket meg jobb, hogy nem is értem. Részemről túl környezetvédős a sok „fák” szó emlegetésével. (Na, itt már annyira megcöccögettem a nyelvemet, hogy meglazult belé a felső metsző páros.)
Ezzel még nincs vége a hibák felsorolásának, de már csak egy megemlítenivalót tartogatok. Az énekkel nem sikerült teljes mértékig kibékülnöm. A gyors számoknál egészen élvezetes és gondoldó tud lenni, de a lassú, epikus részeknél meginog a hitem a srácok hallásában. Tudom, fiatalok még.
Ennyi korom után joggal szegezhetné nekem bárki a kérdést, hogy akkor mi végre az átlagosnál magasabb pontszám, mert ebből ez még nem derül ki. Kérem, a meleget adó parázs, sőt a tűz is ott lapul a korongon; zenei formában! Mert ezt a fajta dögös rákendrólt így kell játszani 2013-ban! Pofátlanul, felpörögve, nagyívben tenni a vén fejcsóválókra és leporolni a már-már elfeledett nagy elődöket. Mi sem jelképezhetné ezt jobban, mint hogy a 11. dal egy modern megszólaltatása Jerry Lee Lewis egyik remekének (Great Balls of Fire) táncba hívva ezzel, a karosszékben hibákra lesőket. Fel is pattantam, nyomtam a léggitáromon egy tapping szólót bivalyos aircinezéssel és fiktívlábdobbal kísérve és a végén fáradtan dőltem a kardomba, hogy minden negatív előítéletem ellenére ez bizony jól esett!
Skid Row, Guns ’n’ Roses, Alice Cooper rajongók figyelem, a tehetséges követők sora egyel hosszabbra nőtt!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.