A szélsőséges zenét játszó együttesek gyakran veszélyes terepre tévednek. Gyakran fordul elő, hogy a jóérdemű hallgató sokszor megkérdőjelezi magában: vajon zenének lehet-e nevezni azt, amit épp hallgat, vagy csak semmitmondó, magát művészinek beállító, érdektelen zajhalmaz az egész?
.jpg)
Aki valamennyire is tájékozott a drone metal, eme sokat vitatott zenei műfaj világában, az valószínűleg hallotta már a korai 2000-es évek egyik leginkább végletesnek mondható underground szörnyszülöttjének, a Khanate nevű, New York-i illetőségű brigádnak a nevét. Amikor megalakultak, azt azzal a nyílt szándékkal tették, hogy létrehozzák a lehető legocsmányabb, legelborultabb zenei élményt ezen az amúgy is nehezen befogadható műfajon belül. Sajnos az ő esetük jó példa arra, hogy a puszta extrémitás és eredetiség még senki esetében sem egyenlő a tehetséggel. Nem kell nagyon mélyen az underground birodalmában nyúlkálnunk, ott a mainstream banda, a Korn esete – ők, szerintem legalábbis, a világ egyik legrosszabb, legtehetségtelenebb zenekara, annak ellenére, hogy senki máséhoz nem hasonlít a hangzásviláguk.
Én személy szerint nagy rajongója vagyok az elvont, minimalista stílusnak, de nem esem abba a hibába, hogy azt higgyem, az ilyesfajta zenét bárki képes lenne jól eljátszani. Amikor arra a szintre jut a dolog, hogy a dallamokat én magam is el tudnám játszani egy túltorzított basszusgitárral meg kb. két hetes gyakorlattal, akkor ott már csak csóválni tudom a fejem. És ha mindehhez még üres, semmitmondó szövegvilág is társul, az sokkal inkább nevetésre ingerel, mint hogy rám ijesztene. A Capture & Release volt a Khanate első (és utolsó előtti) Hydra Head-nél kiadott albuma, amelyről még a két korábbi lemez által nyújtott zenei élményszerűség is lekopni látszott. Ott legalább volt dalstruktúra, néhol még erős hangulat is, a Capture & Release viszont csontszáraz és összefüggéstelen. A zenei sivárság nyilván szándékos lépés volt, de ahelyett, hogy kényelmetlen érzést keltene az emberben, inkább altató hatást gyakorol rá. Túlságosan lassú a tempó. Persze, mondhatná akárki, a doom metal mindig is a lomhaságáról volt híres. Ez jól is működik addig, amíg nem válik öncélúva. 18 percen keresztül ugyanazt a monoton riffet játszani viszont nem művészet. Az első, 2001-es Khanate lemez már majdnem thrash metalnak tűnik a Capture & Release mellett. A dobolást illetően vannak érdekes témáik, de ezek sajnos háttérbe szorulnak a folyamatos „drone-olás” és Alan Dubin ordítozása mögött. Elég beteg hangja van a fickónak, valami olyasmi, mintha az AC/DC énekesét kereszteznék Gollammal, és az is jó pont, hogy lehet érteni a szövegeket, amiket szaval, ez pedig kivételes dolog a műfajon belül. Sokat mondjuk nem dob rajta ez sem, a szövegek elég kaotikusak és – számomra – semmitmondóak. Ha jól értesültem, akkor ez egy koncepcióalbum, állítólag valami sorozatgyilkosról van szó, aki nőket rabol el, jajj hát ez aztán nagyon félelmetes… Próbál gonosz és hátborzongató lenni, de ahhoz némi mélységre, érzelemre is szükség lenne. Ezek híján hatástalan az egész.
Ha valaki mégis elég türelmes, és átverekedi-szenvedi magát a közel élvezhetetlen első dalon, akkor cserébe a második dal – az album második fele -, a Release valamivel érdekesebb és dalként is elfogadhatóbb a Capture-nél. Sőt, az az első három és fél perce a dalnak, az a csendes felvezetés, a háttérben suttogásokkal, pattogásokkal, padlórecsegés-szerű zajokkal még némi nyugtalanító hangulatot is sugároz (igazi horror ambient), kár, hogy ebben gyakorlatilag ki is merül az album legerősebb pontja. Miután bekeményít a dal, hasonlóvá válik az előzőhöz, csak időhúzásképpen még egy újabb hét percnyi csendes részt is kapunk, amely hangulatilag már közel sem hozza azt a szintet, amit az első három és fél perc. Nincs bajom a rendkívül hosszú zeneszámokkal, ha történik is bennük valami, vagy szorult beléjük kreativitás. De ez olyan, mintha direkt húzná az időt, és tenné próbára zenei tűrőképességem határait, miközben még csak megijeszteni sem tud.
Aki esetleg ismerkedni kíván az azóta feloszlott Khanatéval, az ne itt kezdje. Inkább az első albumukkal, vagy a Things Viral-lal tegyen próbát. A Capture & Release albumot csak a legtürelmesebb, legelvetemültebb drone metal rajongóknak tudnám ajánlani. Nem árthat az óvatosság…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.