Az Életnek van humorérzéke. Miért is? Az utóbbi pár évben nagyon rákaptam az industrial metalokra, de valahogy egyik sem volt az igazi, persze leszámítva néhány kivételt, hiába „keresgéltem”. Erre pár hete összefutottam egy jó barátom (neki utólag is külön köszönet) ajánlásával az 1998-ban alakult francia Blacklodge-al, és megtaláltam az elásott kincset! De nem szaladok ennyire előre. Mindenesetre jól elkerültük egymást, sebaj. Jobb később, mint soha.
Érdemes megemlíteni, hogy ez már a 8. kiadványuk, ebből a Machination a 4. nagylemez. Mondanom sem kell, mindegyiket az elmúlt időszakban tucatszor végighallgattam, a legszembetűnőbb a látványos folyamatos fejlődés. A Login: Satan még a hangzásvilág állt messze, nagyon messze a kiválótól, de már az a lemez is jobb, mint az átlag, felcsillantva rengeteg jó zenei megoldást, ott még túlsúlyban a metallal. Az áttörést a Solarkult hozta meg (legalábbis én így vélem), de a Machination-re lett tökéletes a recept. (A köztes T/ME kilóg a sorból, ott átestek a ló túloldalára kísérletezés tekintetében, már-már értékelhetetlenné téve.)
Ne csak rébuszokban beszéljek, gondolom sejthető már mire lehet számítani: tagadhatatlan pl. az Aborym hatása, bár a Blacklodge még az előbbin is túltesz (nem feltétlen minőségben, hanem a színskálát, extrémitást tekintve.) Közelebb állunk a valósághoz, ha inkább a Gorgonea Prima, Neo Inferno 262, Mysticum neveket említem? Közelítünk, főként az 1. alapján, de ők még alaposabban feltuningolták az egészet. Nekem beugrott még az Igorrr is, de inkább csak a kísérletezés, újításra törekvés miatt, a Blacklodge jóval hallgatóbarátibb, és „mindössze” a metalt keveri az ipari zenével. De még hogy! A nagy különbség mondjuk az, hogy míg egy Fear Factory „csak” felhasználta az ipari zörejeket és a saját stílusukban tökéletesre fejlesztették a mechanikus gépezetüket, addig a trió műhelyében teljes egésszé kovácsolták, forrasztották az extrém black metalt az „ipari” zenékkel. Legfőbb erényük ez mellett a változatosság ha az előbbi nem lenne elég: jó gitártémák, brutális dara (ugye senkit nem zavar ebben a stílusban a dobgép?) mellett fej-fej haladva hard techno ütemek, effektek jellemzik a zenéjüket, de mindezt ÖTLETESEN, izgalmasan tálalva. Egyedül talán a vokál „átlagos” sokszor, bár Saint Vincent minden tőle telhetőt megtesz, néhol Csihari dolgokat is művel prezentálva erről a drogokról, sátánizmusról, misztikumról szóló zenében. Nem látom értelmét alaposabban, tételről-tételre kielemezni a lemezt. Valakit vagy teljesen magába szippant ez a Világ, vagy alapból teljesen hidegen hagyja amúgy is. A pontszámban minimális elfogultság sincs így túl a kb. 30 végighallgatáson (nem túlzás!) – vagy inkább pont ezért van?, talán nem mindegyik pillanatuk annyira erős, és néhol már túlságosan bepörgetik a dolgokat. Ha mégis kiemelnék valamit, akkor az a lemez közepe, végefele: Industrial Temple MysticA, Antichrist Ex Machina, Empire’s Hymn vagy a Culto al Sol.
Bátran merem ajánlani, sokadjára is tud újat mutatni, a sűrű témaváltásokkal mégis kiforrott, teljes egészt alkotva. Egy pörgős ENERGIABOMBA a stílus kedvelőinek!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.