A fiatal orosz csapat bemutatkozó lemezének ismertetőjét, illetve a hatására belőlem vulkáni hamuként felszínre törő, majd mindent beborító szürke lepelként aláhulló gondolatokat meglehetősen messziről nézve kezdem szemléltetni. Mindezt azért így rögzítem, mert munkából hazafelé ma a vonaton zötyögés progresszív ritmusát az Édes Anyanyelvünk 2013. februári számának olvasásával tettem maradandóbbá. Ebbe eddig semmi különleges nincs, vagy legalábbis nem annyi, hogy ezzel kelljen indítani egy gothic-doom lemez beszámolóját, de Bencédy József tanár úr (vajon ismerős-e valakinek az ő neve, mert gondolom pl Dukai Regina hatalmassága mellett eltörpülnek az ő érdemei, emiatt aztán nem is kell hallani róla) egyik nyelvhasználati verseny országos döntőjének díjkiosztó ünnepségén elhangzott beszédében olyan megállapítást tett, amin a Vadikan első meghallgatása óta töprengek. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ugye? Ha szükség van segítségre, érkezik. Nem friss kutatási eredményeket oszt meg velünk, de ebben a megfogalmazásban a legjobbkor kaptam ihletet.
Hogy mit nem tudtam megfogalmazni a cikk olvasása előtt magamtól? Az anyanyelv használatának indokoltságát. Nem tudtam előtte eldönteni, hogy az orosz nyelv keménysége mennyire elfogadható, mennyire bevethető Európa közepén és nyugati felén a fémzene marconásságával együtt tálalva.
Nem könnyű hallgatni a bájos hanggal megáldott Julia Tikhomirova erős r-pörgetéseit, zsazsogását, nyünnyögését, mássalhangzó-torlódásait, ugyanakkor ad a daloknak egy olyan fagyos-népi lelkületet, ami legalább annyira összeegyeztethető vele, mint két kicsi legó darabka. (Hú, ez erős volt…) Inkább két egymás mellett a fű fölé magasodó nyírfát kellett volna említenem, amik Szibéria végtelen tajgáján csodálkoznak csendesen a koleszterinszint határértékének aljas csökkentéséről? Végülis mindegy. A lényeg, hogy meggyőzhetővé, ezáltal elfogadóvá váltam.
Elkalandozásom után idézek a lapból: „Mi a gondunk ezzel az utóbbi jelenséggel (a szaknyelvnek a köznyelvtől való elemelkedése – névszós stílus, elvont szavak és fogalmazás, idegen szók, idegen és magyar szavak keveredése, terjedelmes mondatok; szerk.), a névszós megoldásokkal, tömörítő szerkezetekkel? – A mi nyelvünk inkább az igés megoldást szereti s ezzel együtt a képi eszközöket. Ezek a jobb agyfélteke eszközei. Ami a helyükbe tolakszik, az elvont fogalmi, névszós megoldás, az a bal agyféltekére tartozik. Az írott ábécével, a betűkből összerakott fogalmakkal, tárgyakkal már nem képekben, hanem csak a bal agyféltekében gondolkodunk. Ez az áttevődés a bal féltekére egyben jelentős veszteséget jelentett. Ennek következményeként az esetek jelentős részében már nem megfogható fogalmakban, tárgyakban gondolkodnak az euroatlanti népek.”
A cikk még tovább foglalkozik anyanyelvünk satnyulásának biológiai, fizikai, szellemi következményivel, de nem feszegetem tovább az érdektelenség médiaedzett lakatát, folytatom az érvelést. Mi magyarok méltán lehetünk büszkék egyedi, különleges és történelmi nyelvünkre, aminek sokkal többmindent köszönhet a magyarság, mint azt gondolnánk. Ennek ellenére divat szidni a magyar előadókat, akik saját nyelvükön tárják elénk a mondanivalóikat szerzeményeikben. (Lásd pl. HP – Ossian hozzászólásiat.)
Ha az iménti érvelést a világ legnagyobb országa is magáénak érzi, akkor könnyebben leszek én is szolidáris velük, a nyelvükön megszólaló dalokkal. Tudnám még sokáig folytatni a gondolatfolyamot, de a zenéről is illenék szólni, ha már egyszer a lemezismertető címszó alá alkotok.
A 2004-ben induló, moszkvai székhelyű, egyszemélyes zenei projekt 2007-től nevezhető zenekarnak, amikor a gitáros-producer Vadim Pashutinhoz társszerzőként és énekesként csatlakozott Julia Tikhomirova. A dalok többsége ekkor íródott a Sentenced, HIM, Entwine, Paradise Lost, Theatre Of Tragedy zenei karámmal körülhatárolt területen, de a Therion nyomai is gyakran átitatódnak. 2011-ben trióvá léptek elő, Ilya Filipyev lett a basszusfutamokért felelős zenész.
A dallamok emelkedettek, szívhez szólóak, mentesek a progresszív megoldásoktól, ugyanakkor előre nem sejthető megoldásokkal, a normál hangskálán kívül található összetevőkkel tűzdeltek. A tempó középlassú (főleg a lemez felétől), de a középgyors oldal is jól áll nekik. Az érzelmek a csalódottság fájdalmától többnyire sötétek, ugyanakkor mindenfajta durvulástól, agressziótól, gyűlölettől tartózkodnak. Érdekességképpen megemlítem, hogy minden dal más oldalról közelíti meg ezt a lelki állapotot, az A kiss across the eyes című például már inkább légiesen könnyű, felszabadult, mint nyomasztó. A hangzás kiválónak mondható, egyedül a pergő visszhangját találom zavarónak. Neves és tapasztalt finn áll emögött, nevezetesen Hiili Hiilesmaa (HIM, Apocalyptica, Sentenced, Theatre Of Tragedy, Entwine, The 69 Eyes). A gitárszólók nagyszerűen elkülönülnek egymástól, mégis csodás egységben szólnak. Gratulálok hozzá, kiváltképpen a hozzáadott processzorgyártott dob, zongora, hegedű és szintihangok gitárokhoz igazításáért! Az instrumentális Suspense basszusjátéka a Napoleon Boulevard fénykorát elevenítették meg bennem. Julia hangját már egyszer megdicsértem, de hangterjedelmét és érzelemkifejezését még nem. Öröm hallgatni!
A nyelvezetre is tettem már utalást, végig kő kemény orosz. Julia kiejtése érthető, még a magamfajta nyelvet egyáltalán nem beszélő, ámbár oroszul 6,5 évig kényszertanítottnak is vannak felfogható szavak, kifejezések.
A borítónak is szánok egy bekezdésnyi figyelmet, ugyanis egyszerűen csodálatos, fotóstul, hátterestül, betűtípusostul! Viszont nehezen olvashatóak a versek. Az pedig tisztán látszik, hogy világpromónak szánt lemezt készítettek, ugyanis a szövegek oroszul és angolul is megtalálhatóak. Jó ötlet! A hátsó lap belső felén pedig 33 weboldal logója látható, gondolom a kiküldött cd-k címzettjeinek sora, köztük harmadik helyen a Fémforgács neve díszeleg büszkén. Jó érzés volt felfedezni, előre is vettem a lemezkritikákra váró albumlista tetejére a Vadikant!
Végezetül röviden (így is túl hosszúra nyúlt a beszámolóm) a dalok két szélső értékét említem meg. Az I remembered you lemaradhatott volna, az Autumn Again viszont akár kétszer is fent lehetne különböző megszólaltatásokban. A Wicked love szintén sokat hallgatott szerzemény lett nálam, nem értem, hogy miért lett bónuszként megjelölve. Kiváló zárónóta, nem maradék!
Nagyjából ennyi. Én megkedveltem őket, érdemes másnak is próbálkozni velük!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.