Ahogyan az ajánló mondatom már célzott rá, Tommy Talamanca nevére elsősorban az olasz prog death-ben járatos Sadist rajongói kaphatják fel a fejüket, hiszen a tapasztalt banda gitáros/billentyűs tehetsége csillan meg a Na Zapad majd’ 36 percében (lemeznek rövid, csillanásnak hosszú). De ha valaki figyelmesen olvassa az oldalon megjelenő lemezkritikákat, vagy elkötelezett Oldboy-rajongó, akkor emlékezhet a Morgana legutóbbi lemezére írt beszámolójára, amiben többször is pozitív jelzőkkel illette a multi-hangszeres zsenit (itt olvasható).
Eddig két együttes neve lett megemlítve, ami most a Na Zapadon doboló Emiliano Olcese vendégszereplése miatt eggyel kibővül, hiszen a nem mindennapi zenét játszó Zero Reset dobosát kérte fel Tommy ütemtartónak. Ezen csapat utolsó lemezéről szintén Oldboy írt remek sorokat (lásd itt). Azért kerültem a dobos szó használatát, mert a lemez gyakorlatilag az alkotójáról szól, talán még egy idomított szárazföldi polip is kísérhette volna a háttérben.
Végül beállítanám a sorba az itt olvasható Septem lemezkritikát (végre valami említésre méltó, ami mellett az én nevem szerepel), ahol Tommynak nem zenészi mivolta domborodik ki, hanem a Nadir Music kiadónál végzett hangmérnöki munkája. (Néhol homorodik domborodás helyett.) Mostanában nem aktív zenészként, hanem kiadói munkatársként tökéletesíti tehetségét. Talán emiatt is ért rá foglalkozni saját zenei kinyilváníthatóságáért létrehozott dalok megkomponálásával, felvételével, kiadásával. (Ezt nem így akartam leírni.)
A Na Zapad nem egy késő délutáni kocogáshoz ajánlott könnyed rock lemezecske, sem pedig cimpaszaggató rifforgia morcos főemlős röfögéssel kísérve. De ugyanígy nem hasonlít a világzene néven közízlést formáló folk-egyveleghez, sem pedig az útkereső művészek zabigyerekének, a jazz-nek semelyik ágához. Viszont mindegyik jelen van benne.
Hihetetlen, hogy dalonként 3-4 témát felhozva mit ki bír hozni belőlük! Ennek egyik oka lehet, hogy a szokottnál többféle „nem szokványos” hangszert épít bele a progrock köntösbe öltöztetett önkifejeződésbe. Ezeket okosan variálja, nem túlerőlteti őket, hanem szétosztva, mindig másik kettőt-hármat tesz fel a kezdőcsapatba. Így gyakorlatilag a variációk száma túlmutat a Senmuth-életműn. Hogy miket is használt felvételekkor pontosan Tommy? Íme: gitár, basszusgitár, buzuki, szintetizátor, zongora, duduk (örmény furulya), darbuka (észak-afrikai dob), dzsembé (nyugat-afrikai dob), tabla (indiai dob), rumbatök, kora (nyugat-afrikai hárfa), bodhrán (kelta kézidob). És gondolom nem csupán ennyin tud másoknak is szórakozást nyújtó módon zenélni, inkább csak ezeket tudta kikölcsönözni a helyi színházból. Majd a következő önálló lemezén meghallgathatjuk, hogy Kitaro babérjaira törve megkétszerezi-e a föld népi hangszereinek általa használt arzenálját. És ha még a cimbalmot is beveti, akkor megkoronázom a Duna jegén.
Ha mindegyik dalnak nem is tudok egyformán örülni, azt mindenképpen díjazom, hogy nem a megfelelni vágyás béklyója kötötte kottaíró kezeit, hanem a zeneszerzés szabadságának vitorlásával akarta szelni az éneknélküli muzsika tengerét. A számok hangulatának kifaragásához rengeteg nép termékeny időszakának jellemvonásaiból merített ötletet. (A Wala bizonyos részeinél arról sem vagyok meggyőződve, hogy csupán a Föld bolygó közösségben élő lényeitől vett dallamsor-morzsákat.)
Jobb és rosszabb időszakok váltakoznak végig a lemezen, de olyan dalt nem tartalmaz, amiben nem találtam értéket. Igaz, végig hibátlan is kevés van, konkrétan talán csak az Arevelk Arevmutk és az In the Mouth of Madness tartozik ide. Hiányérzetem is ritkán adódott (viszont az Nbb annyira szaxofonért kiált, hogy ha az szól, rendszeresen gyertyát gyújtok St. Martinért), prímán tölti meg tartalommal az olasz hangszerbűvész a zenei alkotásait.
A Fémforgács egy metálzenei oldal, emiatt aztán Tommy megközelítése nem lesz sok olvasónak majd befogadható, ahhoz túl keveset szteppel a villanygitár nyakán és túl sokat az összes többi hangszeren. Én viszont nem ragadtam bele a húrnyűvések fekete mocsarába, nálam sok esetben előnyt jelent a különleges hangszer, dallamsor, hangulat, hangzás. Apropó hangzás. Tökéletes! Ezt eddig még nem mondtam, de nem szabad, hogy említetlenül maradjon. Ennyiféle hangszernél, ekkora változatosságnál már nagyon oda kell figyelni az egyensúly beállítására, nem lehet túlterhelni egyik fület sem, ugyanakkor kellően el kell különíteni az alkalmazott hangszíneket. Gondos munka, megérdemelné a „Tiszta udvar, rendes ház” kitüntető címet.
Nem tudok és nem is akarok szó nélkül elmenni a koronghoz küldött borító mellett sem. Hangulatos, szolid, egyszerű, ugyanakkor a különleges zenei utazáshoz nagyon illő képeket tartalmaz. Hogy miért kell egy dalszövegeket maximálisan nélkülöző lemezhez 4 lapos füzetet legyártani, az ugyan rejtély számomra, de a van-tól nem kell félni, szokta mondani nagyapám. Tehát nézegessük csak nyugodtan fotelünk karfáján egyensúlyozva!
Nagy meglepetés tehát nem született, nem lett újraformázva a világtörténelem muzsika-merevlemeze, ugyanakkor a szabad felfogás, a zenészi tehetség és a hangmérnöki hallás itt egy nagyon ütőképes végtermékkel ajándékozta meg a rádiókban hallható silányabbnál szánalmasabb slágerek miatt csalódott, nyitott ízlésű embereket.
Tommy, ennek az útnak vezetnie kell valahova, menj hát rajta bátor léptekkel és vidd a zászlót mutatva mindenkinek, hogy érdemes kísérletezni! Figyelni foglak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.