A 2011-ben életre hívott négytagú formációt alkotó zenészek kilétét homály fedi, egyelőre annyi publikus róluk, hogy A, G, P és JD néven tevékenykednek. Szokásom a hazai black metal színteret méltatni, néha attól félek, hogy túlzásba is esek, ezért most nem teszem. Igazából azért, mert a szóban forgó zenekar véleményem szerint MÉG nem érett össze annyira, hogy fénypont legyen, viszont minden adott ehhez.
Az alapok tulajdonképpen rendben volnának, csak egy kicsit álmosító a végeredmény. Az ének rettentően egysíkú, pedig változik, de mégis ugyanaz a stílus nyomul végig a lemezen. Pedig hárman is kinyitják a szájukat, el is különülnek egymástól a torkok, szóval lehet, hogy inkább a stúdiómunka kivetülése ez az egysíkúság.
Amikor a korai black metal megoldások mennek, akkor a tetszési index feljebb kúszik, csak túl sok a már ezerszer lejátszott melodikus fordulat. A blastek pontosak, rendesen ülnek, a gitárok is szépen lekövetik az ütemet.
Feltűnik az anyagon egy kevés szinti is, de csak támasztékként, az amúgy is sok melodikus rész miatt már nem is bírna el többet belőle az EP komolyabb pontvesztés nélkül nálam. Igaz, az utolsó tétel felétől érkező dallamos gitár melodizálása nagyon el lett találva, ez bele is húzott a végítéletembe.

Továbbá a Hymn to Violence-ben tetszett a szóló. Nem túl hosszú, de egyrészt üdít, másrészt a minden mindegy hangulattal együtt van benne ötlet. Jól hatnak még a komplex dalszerkezetek is. Ez először igazán a Where Obscenity is the Lawban érezhető.
A záródal pedig meglehetősen száraz, szikár, kiidegelő, de nem fércmunka, szokható, és feloldást is tartalmaz. Ez a vonal lenne szerintem a legésszerűbb választás.
A 22 perces kiadványt a Neverheard adta ki kazettán múlt hónap 15-én egy időben a Velm lemezzel, első körben száz darabra limitálva, sorszámozva.
Egyetlen oka van, hogy nem bántom nagyon ezt az anyagot és nem is dicsérem. Bemutatkozásról van szó, úgyhogy még alakulhat a banda hangzásvilága, lehet ez még izgalmasabb is. Némi kis merészség, és megérkezhet a Paragon Zero a hazai mezőnybe, ami szerencsére eléggé erős. Mivel viszonyítanom is kell, a pontszám csak ezért ennyi. Hátradőlök, és várok.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
