Bevallom őszintén, egy kicsit szkeptikusan fogadtam a hazai dUNA nevű banda anyagát, tekintettel a furcsa névválasztásra. Viszont annyira jól összeszedett volt a promószöveg a mailben, hogy adtam neki egy esélyt. Ugye mennyit számítanak ezek a dolgok!!!
Az, hogy a banda 2005. óta létezik, és csak most jelenik meg bemutatkozó anyag (a demókat leszámítva), jól mutatja a hazai viszonyokat.
Valami lábszagú magyar kifulladt hard rockra, motoros fakkendrollra, esetleg a hatszázadik Ossian kópiára számítottam. Hát elmondhatom, hogy teljesen mást kaptam helyette. Részben időutazás, részben előremutatás, és ha pár szóban kéne összefoglalnom, azt mondanám, hogy agresszív, elvont, kísérleti.
És mire végigért, az is kiderült számomra, hogy miért nem ismert ez a csapat. Ha a fent említett ossziánosság lenne rá jellemző, már menne a hírverés…
De nem az a jellemző szerencsére…
Eleve már a felvezető másfél perces zajhalmaz riasztó, vészjósló, így gyakorlatilag azonnal érdeklődővé váltam iránta.
Majd mikor ténylegesen belekezd a csapat, erőteljesen szólal meg az ENDTHEM (mivel a bandanév fordított iniciáléval van írva, gyanítom a csupa nagybetűs és egybe írt dalcímek is a show része, így nem is változtatok rajtuk). A basszer olyan, mintha tonnás súlyokat tartó dinoszauruszbeleket csattogtatna a kezelője. Így veszik ugyan valami a dallamosságából, viszont visszakapjuk a dolgot a ritmikával. Mellesleg a gitárok elég sokat szólamoznak ahhoz, hogy ne hiányozzon a dolog.
Az ének(ek) valami velőt rázó(ak). Leginkább emiatt a hisztérikus sikoltozás, idegtépő visongás miatt mondanám rá egy kicsit, hogy HC-s a cucc. Nálam a gyenge oldala a torokmunkának a STUPIDASSben hallható buzis nyervogás. Szeretem a dallamos éneket, nagy rajongója vagyok a szépen kimunkált énekhangnak, de azok a divatos szövegbetétek, amik a hazai, szarabbnál szarabb, élvonalbeli nyálbandákat idézik, nagyon letörnek. No az összkép azért bőven rendben van, tehát van, ami itt nagyon felhúzza a dolgot. Többször jutott pl. eszembe a Beastie Boys a kiabálástól, ami nálam egy nagyon kedvelt csapat (volt). A TIMEISPASSINGBYben hallhatóak olyan vokális elemek, amelyek a brooklyni rappereket idézik. Ugyanitt a harmóniák is eléggé egyediek, a dalszerkezet is süt. Spiritusz, és fantázia. A dallamos ének viszont időnként elsiklik a pontostól, de természetesen nem vonok le érte. Nem zavaró.
A kedvencem ezen a meglehetősen rövid anyagon a nyolc és fél perces DEADFRIENDS/STATUES. Nagyon rendben van, monumentális, a legjobb fajta post metal anyagok mellé lehet tenni. Én a helyükben ezt a vonalat erőltetném. Persze ők majd eldöntik.
A befejezés pedig egyenesen kikészítő, de kell is az a végére. Így elmondható, hogy a dUNA nem végzett fél munkát.
Bátorságfaktor, elrugaszkodott hozzáállás garantált.
Hamarosan rámegyek a demóikra is, de ezt most gyorsan ki kellett írjam magamból.
Egymás után kétszer hallgattam le a cuccot, és egy kicsit úgy érzem magam, mint aki becuccolt.
Egyben meghallgatható a Statues a Bandcampen, itten-e. Ha rányomunk külön-külön a dalokra, hangulatos régi fotók jönnek elő:
<a href=”http://duna.bandcamp.com/album/statues”>STATUES by dUNA</a>
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.