Vissza
Csak Érezni Kell

(2006)

maniac

2006. július 18.

0

Pontszám

10

Nagyon nehéz írnom erről az anyagról. Na nem azért, mert nem volt rám hatással, épp ellenkezőleg! A Csak érezni kell a csapat második komoly stúdiós cucca, ez is, mint az előző, a szolnoki Denevér stúdióban készült Töfi bácsi vezényletével. Szerintem ez a tény már egy jó pont minden fémszívű szemében. Ha még meg is hallgatod a korongon található négy nótát! Lássuk akkor mit is alkottak a srácok.

A nyitónóta a címadó Csak érezni kell, ami tökéletes indításnak sikerült. Jókora riff szakad a hallgatóra, amolyan Tony Iommi módjára, Black Sabbath-osan. A basszus szépen dörmög, a gitár harap, a dob húzós, aztán mikor az ének is beszáll, már bizton tudni fogod, ez a Te zenéd. Nagyon tetszik a szöveg, nem konkrét, inkább személyes érzésről szól, talán átérzed. Én igen. Ám van egy pici difi is. A gitárszóló. Már-már azt hittem, hogy az igazi tekerés felvezetését hallom, de kiderült gyorsan, hogy az volt a szóló. Na mindegy, hangulata van ennek. A második, Tudat alatt című dal igazi közönségkedvenc lehet a bulikon, király riffjével és rendkívül pozitív hangulatú refrénjével, majdnem jó szólójával. A szöveg itt is jó, semmi erőlködés, simán énekelhető mégis elgondolkodtató. Ha nem két napot töltöttek volna a stúdióban, tutira valami Kyuss/Queens Of The Stone Age-szerű hangzással látták volna el a dalt, nagyon stoner alapjai vannak, egyszerűen adja magát az a beteges keverés. A Képek című harmadik dal már a hosszával is előrevetíti, nem rádiós banda ez. Szerencsém volt hallani élőben is és azt kell mondjam, ennél a dalnál érződik legjobban a Black Sabbath hatása. Középtempósan hömpölyög majdnem végig, csak a végére gyorsulnak fel. Be is csapnak elsőre, már azt hiszed vége, amikor kiderül, hogy mégse. És amikor azt hiszed folytatódik, akkor az már a negyedik, Nem érhetsz el című nóta. És itt kell előrevetítenem, hogy a zene viszi a dalt, mert sajnos a szöveg nem sikerült olyan erősre, mint a másik háromnál. Többszöri hallgatás után jöttem csak rá, hogy ezek a ‘mekegős’ kényszer-rímek zavarnak a zene teljes átélésében. Persze ez még nem a világvége, becsúszhat néha ilyen is, minden más klappol.

Összességében annyit lehet tehát elmondani az anyagról, hogy egy rendkívül változatos, nagyon tudatos lemez ez, ami mind hangzásban, mind külcsínben felveszi a versenyt a hazai metal mezőnyben. Minden elismerést megérdemel ez a négy srác, kitettek magukért rendesen. Az énekes Lanyi hangja meg fogja osztani a hallgatókat, de ez csak jó. Papi, a basszer, megbízhatóan alapoz, kellemesen morog a hangszere. Tibibá hozza a fasza riffeket, nehéz lenne rosszat mondanom a játékára, nem Petrucci, nem is Iommi, viszont ugyanúgy szívvel nyomja, ez nem kétséges. Süti pedig nem veri szét a dalokat, megfontoltan dobol, csak ott díszít ahol van értelme. Metal ez kérem szépen, METAL!