Martyr Lucifer gyakran vendég nálunk, mivel egyrészt nagyon sok formációban aktív, másrészt kiváló énekes, harmadrészt egy közvetlen szimpatikus arc. Az első anyag, amit hallhattam tőle az az egykoron underground körökben elég jó sikereket elért Hortus Animae nevű olasz csapat három lemezét egyesítő box set volt. A H.A. egy csomó turnét futott, nagy bandákkal egy színpadon zenélt együtt (Napalm Death, Ancient, Lacuna Coil).
Jelen cikk tárgyát második szólólemeze képezi, mely tulajdonképpen művészi énjének három szilánkja, 3 EPként is felfogható (külön-külön nem jelentek meg), és augusztus 6-án jött ki a német Outline Records jóvoltából. Az első anyag, a Farewell to Graveland, melyről Oldboy írt, 2011-es keltezésű.
Már a harmadik tételnél (ami a második tényleges dal) eldörren egy brilliáns téma. A The Sunrise in May refrénjére gondolok, ami először nagyon meglepett, hiszen Martyr énekhangjának egyetlen gyenge pontja a hangterjedelme szokott lenni, itt azonban elég szépen felhúzza az ívet. A refrén előtt pedig mormog, vészjóslóan előre jelez… A bridge résznél edlundosan – nick homes-osan mormol ismét. A dal zeneileg okos, precíz, és baromi jó húzása van.
Ezután az előző lemez egyik gyöngyszemének a The Horseridenak a radio editje szólal meg, amiben szintén a refrén az, ami arat, galoppozik, mint egy lovas vágta – a címhez passzolóan. Felütött lábcinezés, kiválóan el van találva. Közben Martyr kétszólamos éneke jobbról – balról, ízlésesen kisztereózva.
A következő részt (Shard Two) az Another Place, Another Time kezdi, bőven lassabban és érzékibben formába öntve, mint az eddigiek. Ezután két feldolgozás következik (Amorphis és Ramones dalok). És ennél a pontnál ki kell kapcsoljam egy kicsit a kritikusi énemet, mivel nem szoktak a feldolgozások mozgatni túlzottan. Megítélni sem tudom őket, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány feldolgozás hatott rám ténylegesen (mondjuk az Abba Summernight City-je a Theriontól, A Pink Floyd Set The Controls for the Heart of the Sunja az 1349-től, vagy Don Henley Boys of Summerje a The Ataristól – de ez utóbbinál az eredeti még mindig jobb). Leít éneke mindenesetre elbűvölő az Amorphis dalban. És tetszik az akcentusa, bár nem túl nagy énekes szerintem, inkább a bájos kategória. Leít ukrán származású.
Ezt a részt a In Upside Down Woods I Walk zárja, ami jól passzol az előző két feldolgozás akusztikusan pengetős aláfestéséhez. A második percnél érkező fokozás a lemez egyik fénypontja számomra. Filmzenés, felemelő, amit a több szólam csak tovább tornáz a magasba.
Majd pedig megérkezik az is, amit nagyon várok minden olyan lemeztől, amit Martyr Lucifer énekel fel. Mégpedig a szavak fura hangsúlyozása, egyfajta robot-beszéd, kissé hadarás… A harmadik szilánk első dalának refrénjeiben hallhatunk ilyent, vagyis egyből a kezdés után, mivel refrénnel indul.
„…Feline eyes and reptile skin
And as elusive as a fish…”
A harmadik felvonást Adrian Erlandsson (At The Gates, Paradise Lost) dobolta fel. Egyet a Hortus Animae (ismét aktív) dobos Grom, kettőt pedig Dario Ciccioni, akit az Empyriosból ismerhetünk többek között.
Összességében nagyon meg vagyok elégedve a hallottakkal, és a Farewell to Gravelandhoz képest úgy érzem, tudott Martyr továbblépni, egy kicsivel fentebb srófolni a hangulatot. Természetesen szólólemez lévén, minden zenei téma tőle jön (magyarul ő írta meg azokat), a vendégzenészek csupán kezelték a hangszereket. Nálam egy szólóanyag csakis így lehet az, ami, sosem értettem azokat az énekeseket, akik írnak szövegeket, eléneklik, aztán jönnek köréjük komponisták megzenésíteni azokat. Az ilyesmi nem szólólemez, hanem egy zenekar munkája.
Hatásokként elég sokmindent meg lehetne nevezni, először is az énekhang miatt a Tiamat – Paradise Lost gótikus élét, zeneileg az akusztikus hangulatokhoz az Anathema mostani dolgait hasonlíthatnám. A többi meg eléggé egyedi élű, a szerző saját stílusárát teremti meg, ötletes, játékos, időnként groteszkül humoros, de az összkép komoly és érett. A hét tizedet azért vonom le, mert néha egy kicsit szentimentális fordulatok jelennek meg, bár szólóanyagnál ez nem feltétlenül hiba…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.