Nirvana
Bleach

(Sub Pop • 1989)
Nagaarum
2013. szeptember 16.
0
Pontszám
9.2

Nem írom le a grunge szót, mert tisztelem ennyire Kurt Cobain hagyatékát, emlékét. Kurt Cobain utálta a grungeot. Én szeretem a grungeot, és szeretem a Nirvanát is. Legfőképpen ezt a lemezt, melynek egyik érdekessége az, hogy elkészülte után két évig kábé a kutya sem volt rá kíváncsi. Miután a Nevermind meghozta a triónak a hatalmas sikert, utána kezdtek csak az emberek észbe kapni, hogy „hé, hát ezeknek van már korábbról egy lemezük”. Ami azonban nagyon keményen mást nyújt, mint a slágeresen megtervezett, egyértelműen üzleti megfontolásból elkészít(tte)ett Nevermind
Kurt Cobain tizennyolc, Krist Novoselic basszer pedig húszéves volt, mikor találkoztak. Cobain átadott neki egy demót, ami tizenhat punk dalt tartalmazott, és az akkor aktuális, Fecal Matter névre hallgató csapata hozta össze. A basszernek viszont nem sok kedve volt a banda alapításhoz, olyannyira, hogy csak majd három év múlva hallgatta meg a felvételt. Erről az anyagról az egyik dal rövidített verziója (Downer) rákerült a Bleachre is. Az első stabilnak mondható felállás ezen előjáték után csak ’87 telére alakult ki Aaron Buckhard dobossal (Dave Grohllal együtt összesen hat dobos fordult meg a Nirvanaban). Ez a formáció még a Fecal Matter dalaival kezdett próbálni. A Nirvana név kiválasztása Cobain elmondása szerint annak eredménye, hogy szeretett volna a csapatnak szép nevet adni, nem pedig a korszak punk bandáihoz vagy a saját előző bandájához hasonlóan valami megbotránkoztatót.

A dobosokkal való sorozatos mellényúlások után végülis a lemez felvétele előtt fél évvel (’88 júniusában) érkezett Chad Channing
A Sub Pop eredetileg csak egy EP-t kért tőlük, de a felvételek előtti hónapban a próbák három héten át zajlottak, mikor is a három fiatal zenész azon kapta magát, hogy egy lemeznyi dal született meg. A munka több helyen és több időpontban zajlott, de a nagyobb rész a seattlei Reciprocal Recording stúdióban Jack Endino vezetésével. Az In Utero elkészítése előtt Cobainék őt szerették volna ismét producernek, de Endino nem bírta a terhet, és az együttműködés zátonyra futott (A Nirvana addigra mainstream banda lett).
Három számban Dale Crover dobol (Floyd the Barber, Paper Cuts, Downer), aki sorrendben második a banda dobosainak időrendi listáján. Channing is felütötte ezeket, de végül az a döntés született, hogy marad Crover játéka.
A teljes lemezfelvétel költsége 606 (hatszázhat) dollár volt, amit ugyan a banda barátja Jason Everman kölcsönzött, de sosem kapta azt vissza. Fájdalomdíjként a neve gitárosként fel lett tüntetve a lemezen, holott nem játszott azon. Jason Everman később a Soundgarden Louder Than Love lemezén jegyzi magát három dalban.
Kurt „Kurdt Kobain” Krist Novoselic pedig „Chris Novoselic” néven szerepel az album borítóján.

Hogy mi ennek a nagyon fontos kiadványnak a stílusa? Érdekes kérdés, de stílusmegnevezést elég nehét úttörő bandákra aggatni. Sokszor az újító felhangokat determinálni is nehéz, mivel igazából a Nirvana sok szempontból csak átkeverte a stíluselemeket, ütköztette a punkot a hard rockkal, és a heavy metallal úgy, hogy közben ez utóbbivá vált a legkevésbé. Viszont mindezek mellett valóban megjelent egy új hangulati szín is a művészetükben, amit utólag már grungenak hívnak. Cobain annyira utálta a grungeot, és főleg a körülötte lévő felhajtást, a rajongókat (és a bandákat is természetesen), hogy mikor egy helyen voltak elvonón Layne Staleyvel szóba sem volt hajlandó állni vele. 

A Blew HC-ba hajló kezdő riffjei után az ének egyből a grunge stílust alapozza meg (muszáj leírjam), Cobain a maga narkós – szédelgős hajlítgatásaival. A gitár ugyanilyen szédelegve nyekereg, talán hamis is egy kicsit, de kit érdekel? A gitárszóló is tele van hibákkal, és a metallal megszokottaknál ellentétben nincs alatta ritmusgitár-szőnyeg (mondjuk a Pantera azt is megmutatta idővel, hogyan kell metal szólókat ritmusszőnyeg nélkül tálalni… Ja! És nem azt mondtam, hogy metal a Nirvana, ugye értik azok is, akik általában szeretik megmagyarázni mások gondolatait :-o).
A Floyd The Barber viszont már zeneileg is végjegyszerű, kőegyszerű Cobain szerzemény.
Eztán jön a később koncerteken gyakran felcsendülő, és az MTV Unplugged fellépésen előadott About a Girl.
A Negative Creep már-már heavy metal (annak valamiféle punkkal kevert hibridje), Kurt szokatlanul mélyen énekel benne. És akkor mit mondjunk a Scoff című kvázi punknótára, melyben még duplázós lábdobtéma is megszólal a refrénben? Személyes véleményem az, hogy a duplázó csak és kizárólag a metálzenében passzol, mást csak tönkretesz. Ebben a szerzeményben is furcsa egy kicsit, lévén a zenei alapoknak, de pláne Kurt énekének nincs sok köze a metalhoz. Ezek után a Swap Meet nyújt egy kis támaszt a valamelyest énekelhetőbb refrénjével, és ez a dal egy kicsit már ismét hasonlít azokra a témákra, amiket a csapat később (a producerek és a kiadói nyomásra) felvonultat.
A Sitting vontatott – elnyújtott felépítése az alter felhangokat erősíti, míg a lemezt záró Downer a lassabb punk irányvonalat (kísért a múlt).

Egészen a Nevermind által meghozott áttörésig ebből a lemezből mindössze mintegy 6000 darab kelt el. Jelenleg a mérőszám négymillión áll (ennek közel a fele az USA-ban talált gazdára), így platinalemeznek számít. Összehasonlításként a Nevermindből kb. 26 millió lett eladva, ami a teljes Nirvana lemezeladás több, mint fele.

Tom Morello (Rage Against The Machine, Audioslave) azt nyilatkozta egyszer, hogy a Jane’s Addiction fontosabb zenekar a nyolcvanas – kilencvenes évekből, mint a Nirvana. Ez egy érdekes felvetés, mivel a két csapat egy időben startolt kb, viszont a Jane’s Addiction mindig divatosabb zenét játszott (elismerve azonban a benne rejlő zsenialitást és egyedi megközelítést). Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, hogy Morellonak igaza van-e. Ezt döntsék el Önök…
Aki a Neverminddel kezdte a Nirvana-t, az pedig pörgesse át a debüt lemezt, mert meglepetés fogja érni. Azzal kapcsolatban pedig, hogy ez hány embernél jelent pozitív, illetve negatív változást, nem bocsátkoznék találgatásokba. Nekem mindenesetre tetszik az „under” és az „over” Nirvana stílus is.